A nevem M. Dániel. Kisgyermek korom óta fitymaszűkületem volt. Ez 17 éves koromig odáig fajult, hogy nem volt más választás, mint a körülmetélés. Csaknem két éve történt a műtét, nem féltem, miért is kellett volna? Hiszen ez egy rutin beavatkozás. (A dátumra már nem emlékszem pontosan.)

Na szóval, a műtét ha jól tudom egy fél óráig tartott (altatás volt, ezért nem tudom oontosan). Amikor felébredtem, iszonyúan fájt a sebem. Úgy 1- 1,5 órán keresztül pokoli volt a fájdalom, aztán végre enyhült, majd megszűnt, s így lenyugodtam. Még aznap nagy szerencsémre hazaengedtek. Másnap kellett levenni a kötést, a sok kiálló damil, meg a heg miatt olyan csúnyán nézett ki szegény hogy majdnem elsírtam magam a látványtól! Visszagondolva a látványra, így két év után is a hideg futkároz a hátamon.

A következő egy hét nem volt vészes, viszont elég nehéz, nem, szinte lehetetlen volt kontrollálni az erekciómat, főleg mivel a kamasz fiúknak, mint nekem még a fuvallattól is… khm… Magától értetődik, hogy ilyenkor fáj a seb. Kamillával és Neogranormonnal kellett kezelgetni a sebet, meg valami rozsdabarnás-vöröses lötyivel 1-2 hétig. A makkom kevesebb, mint egy hét alatt alkalmazkodott a “levegőváltozáshoz”, a merevedés okozta fájdalom megszűnt 3-4 nap alatt. A seb szépen gyógyult, a damilok kezdtek kiesni (olyat véltem felfedezni, hogy a damil ugyanolyan volt, mint amivel előtte horgásztam pár hónappal! A műtét utáni harmadik héten végre kiesett az utolsó varrás is!

Egyáltalán nem bánom, hogy megtörtént!

Dani