Adatok
Szöveges beszámoló

Történetem

Elég nehéz ezt leírni, ezért inkább a tényekre hagyatkozva egy rövid írást szeretnék közölni, mindazoknak, akiknek hasonló problémái vannak. A technikai részleteket már szerintem ismeritek, ha idáig eljutottatok, inkább a személyes élményekről írnék. Az egész húsz éve kezdődött, hiszen ekkor születtem, a szocializmus utolsókat rúgta ebben az időben és bizony ekkor, éppen úgy, mint most, nem volt divat az újszülötteknél a körülmetélés. Természetesen ez nálam is elmaradt. Nem is voltak problémáim, szépen cseperedtem, minden (akkor még szerintem) tökéletesen működött, mígnem egy szép napon történt egy kis baleset. Szex közben az aktuális barátnőmmel, éreztem egy kis égető fájdalmat, de akkor nem is törődtem vele, majd csak később megnézve, láttam hogy berepedt a fitymám, és ez a berepedés, mivel ilyenkor a szövetek rugalmasságukat vesztik, csak egyre rosszabb lett. Így 18 éves koromtól kezdve cirka, 2 év alatt, eljutottam odáig, hogy gyakorlatilag az állandó feszülés és kisseb nagyobb fájdalmak miatt már nem élveztem a sexet. Ekkor hosszas mérlegelés és interneten való kutakodás révén, rátaláltam erre az oldalra, ahova írtam egy e-mailt. Mint később megismertem, András, nagyon gyorsan válaszolt is, és megerősített az utólagosan kialakult szűkület létezésében. Felvettem vele a kapcsolatot, MSN-en nagyon segítőkész volt, és támogatott mindenben. Fekete Ferenc doktorurat ajánlotta, Budapesten, mivel ő az egyik legjobb ebben a „műfajban”.

A doktor úrral gyorsan fel is vettem a kapcsolatot, telefonon bejelentkeztem a magánklinikájára, és kaptam egy időpontot vizsgálatra. Gyorsan teltek a napok, a hétvégi időpont egyre közeledett. A vizsgálat napján is már kicsit izgultam, kocsiba ültem és felmentem pestre, a rendelőben nagyon kultúrált, szép klimatizált környezet fogadott, a doktorúr nagyon gyors volt, pontosan a megbeszélt időpontban fogadott, semmi várakozás nem volt. Bent megállapította ő is a szűkület tényét, körülmetélést javasolt és mivel én is erre gondoltam már csak a dátum-egyeztetés maradt hátra,-hozzátartozik ez fizetős hely, de az igazat megvallva, így utólag nagyon megérte a 80 ezer forintos költséget, nagyon szépen vág, és varr a doktor úr- egy későbbi dátumban, egyeztünk meg, a főiskolai tanulmányaim és a sport miatt.

Május 31. … nagyon közeledett ám ez a nap, egy héttel előtte még nem is nagyon izgultam, azonban ahogy közeledett egyre jobban. Szombaton műtenek, és már csak 1 nap… hangzott a fejemben a gondolat, ennek örömére még aznap el is mentem bulizni. Onnan indultam pestre a műtétem helyszínére. A doktor úr ismét pontos volt, behívott egyeztettünk, aláírtam a beleegyező lapot, melyen az esetleges szövődmények, kockázatok fel voltak sorolva, de egyik sem vészes és igazán megéri belevágni. Kiültem a váróba, addig egy fiatal srácot hívott be a rendelőbe, gondolom, megnézték az „eredményt”. Majd én következtem, ekkor már kicsit feszült voltam, de nyugtattam magam. Behívtak… bent le kellett vetkőzni, félmeztelenre, természetesen alulról. A műtőasztalra felfeküdtem, jött a fertőtlenítő, kicsit hideg volt, majd az érzéstelenítő injekciók. Ez volt a műtét legfájdalmasabb része, hozzá kell, tegyem vastag a bőröm nagyon, és emiatt is nehézkes volt, maga a műtét is, illetve sokkal kevésbé hat emiatt a Lidokain. Nem számoltam 5-6 szúrás volt. Aztán jött a szike, a vágás, igazából itt csak néha éreztem pici szúró fájdalmat, de nem vészes, látni nem láttam, mivel el volt takarva, csak feküdtem várva a fájdalmat, ami nem érkezett meg?. Aztán kiégették az ereket, mivel volt bőven ez sokáig tartott és ezt is éreztem azért, majd összevarrtak, a féknél picit problémás volt, de túlélhető. Szóval, aki a műtéttől fél, tényleg reálisan, nem kellemes érzés de teljesen elviselhető és a cél érdekében mindent. Bár nekem a lábműtétemnél, amin senki nem érez semmit, nekem úgy fájt, hogy beleizzadtam?. Szóval egy szó, mint száz, nem lesz itt gond. Hazaérve kicsit aludtam, majd jött a kezelés 2 hete, nagyon féltem valami baj lesz, rendesen bedagadt vérzés nem volt, azonban az oldalt fekvő alvás nekem nem kenyerem, hason szeretek, de ez így sajnos nem lehetséges. A 2. nap levettem a kötést és eléggé érdekes látvány fogadott. Bedagadt nagyon, vastag bőr… tudjátok ez az átka. Aztán persze kötéscsere minden nap ezen túl. Nagyon óvatosan áztattam le a kötést, kis vattapamacs betadine-os oldatba áztatva, csepegtettem a beleragadt gézbe, és le is jött, ez minden nap, alaposan beatadine, ha kell Tetran- sebhintőpor, és nem lesz baj. Vigyáztam rá nagyon. Egy hét után már elkezdtem az edzéseket konditeremben, picit még kellemetlen volt, de már megoldható. 12-13 napnál folyamatosan jöttek ki a varratok, egymás után 15. már egy darab nem volt, innentől már nem is kötöttem. Ekkor 3-4 napig a varratok helyét ahonnan kijött még kenegettem Neugronormon hámosító kenőccsel.

Most 24 napja műtöttek, teljesen egészséges, az alján van 1 picike duzzanatom, de minimális, mereven észrevehetetlen, és ez is lassan szívódik fel, a doki szerint vérömleny lehet. Így ahogy kinéz, körül belül még 1 hét és teljesen elmúlik. Mostanra teljesen megszoktam a boxerban lévő járást, elején nagyon érzékeny lesz, de utána megszokod.

Szeretnék köszönetet mondani Andrásnak, aki nélkül nem mertem volna bevállalni ezt a műtétet, illetve Dr. Fekete Ferencnek, mivel ők segítettek hozzá újra teljes egészségemhez, nagyon örülök, hogy megcsináltattam ezt a műtétet, szerintem senki nem fogja megbánni. Remélem, tudtam segíteni, ha valakinek kérdése van, vagy valami észrevétele nyugodtan írjon e-mailt, próbálok én is segíteni, bár András ezt úgyis jobban tudja nálam.

István

Template Customizer

Customize and preview in real time

Theming

Layout