Adatok
  • Beavatkozás: körülmetélés
  • Ok:saját elhatározás
  • Időpont: 2012-04-24 - 29 évesen
  • Orvos: állami
Szöveges beszámoló

Sziasztok!

Mint ahogyan nekem is az oldal segített elég sok mindenben, ezért a többiekhez hasonlóan én is leírom a tapasztalataimat.

2011 őszén kezdett el érdekelni a körülmetéléses dolog. Nézegettem oldalakat, képeket, fórumokat, s egyre jobban az orvosi beavatkozás mellett foglaltam állást. Innentől kezdve bőr nélkül, azt hátrahúzva kezdtem el használni a cerkát, hogy a makk érzékenységét kezdjem megszokni. Ez az elején furcsa volt, hogy az alsónadrág hozzáért, de pár héten belül már nem volt érdekes. Mikor már úgy döntöttem volna, hogy megcsináltatom, akkor persze jött egy párkapcsolat, ami kicsit kitolta a dolgot.

2012 márciusában jutottam el addig, hogy a szegedi Klinikára bementem és érdeklődtem (egyik ismerősömet kezelte egy urológus doktornő és hozzá mentem). Mint kiderült később, ő még nem szakorvos, ezért a műtétet nem végezhette el egyedül, s inkább úgy döntöttünk, hogy ajánl orvost a munkatársai közül.

Így jutottam el műtétet végző orvoshoz (Dr. Király István). Megkaptam a mobiltelefonszámát, s felhívtam, majd megadta a magánrendelésének telefonszámát, melyen az asszisztensével egyeztettem időpontot másnapra. Ez volt április elején hétfőn, s kedden már mentem is a megbeszélt időpontra.Beszéltünk pár percet a körülményekről a beavatkozásról, s hogy miért is szeretném. Elmondtam, hogy semmi különösebb oka nincs, csak önszántamból.

Kérdeztem a sok negatívumról, miket fórumokon olvastam…kiszáradás, stb. Mondta, hogy ez 100-ból 1 embert érint kb., de ugyebár a negatív dolgok sokkal hamarabb bennünk maradnak. Ő egyáltalán nem akart rábeszélni a műtétre, mint ahogy pár helyen írták az orvosról, mondta, hogy gondoljam át, s ha igen lesz a válaszom, akkor megcsinálja szívesen.

Április 24-ei időpontot kaptam a műtétre.

Eljött a nagy nap.

Magánrendelő, ezzel azt hiszem mindent elmondtam. Igényes, tiszta körülmények, rosszat nem tudok mondani. 16.15 körül érkeztem, levetkőztem, felfeküdtem a műtőasztalra, és meg is kaptam kb. 4 injekciót. Párat a pénisz tövébe, párat a makk alá azt hiszem, bár mivel feküdtem, nem láttam és magát a műtétet sem.

A lényeg, hogy LÉZERes műtét volt.

Fájdalom? Semmi.

Az, hogy műtöttek, csupán a lézer hangjából és a szagból tudhattam, mivel azért lényegében égés történik.

A műtét körülbelül 50 percig tartott, s utána az összevarrás. Na ezt már kezdtem érezni, mivel az érzéstelenítő hatása kezdett kimenni, de ez sem volt veszélyes. Úgy egészében az egész kb. 60-70 percig tarthatott.

A műtét után felöltöztem, vártam 1 órát, hogy a kötözés átvérzik-e, de nem volt gond, ezért haza is jöhettem. Autóval voltam, semmi zsibbadás, a vezetés simán ment. Mondta, hogy bekapcsolva hagyja a telefonját éjszakára, ha bármi komplikáció lenne, keressem.

Másnap újból el kellett menni, immár a Klinikára vizitre. Újból átkötötték. A fék melletti helyen a seb kicsit vérzett, ezért még egyszer el kellett menni vizitre másnap. Úgy döntött, hogy ez nagyon jelentéktelen, ezért várni kell a gyógyulást és ha nagyobb vérzés jelentkezne, akkor keressem fel újra. Mivel nem volt, ezért már én oldottam meg a továbbiakat.

Gézzel azért minden nap körbecsavartam, mert az alsónadrághoz nem volt ildomos, hogy hozzá érjen még szűzen. Ez kb. 1 hétig ment, s utána már el is hagyhattam a gézt is. Egy helyen ment nehezebben a gyógyulás. Ernyedt állapotban a zacskóhoz hozzáér ugyebár a pénisz. Na, ott volt egy 0,5cm-es rész, ahol nem tudott úgy gyógyulni, mert hozzáért és így nedvesedett a varrás mentén. Gondolkoztam mit is tudnék tenni. Hát a sebtapasz mellett döntöttem, ami nagyon jól teljesített. Teljesen szabadon maradt a pénisz, csak ezen a kis részen lett “védve” a seb. Ez kb. 1-2 hétig tartott, majd nagyon szépen gyógyult ez is. Természetesen TETRAN sebhintőpor volt a kezelés lényege, géz alá és a sebtapasz alá is ez került, 4 hétig (műtét utántól a gyógyulásig).

A 4. héten kezdtem kiszedni a varratokat. Ez sem volt vészes, de kicsit kellemetlen. Jó minőségű bőrvágó olló volt a csodaszer.

A fürdés az első héten óvatosan történt, hogy nem érte víz, majd a második héten már picit igen, de akkor is csak víz, s ne tusfürdő.

Lényegében azt hiszem mindent leírtam.

A látvány tetszik, mindennel meg vagyok elégedve. A első önkielégítés nekem az 5. héten ment. Természetesen testápolóval :), de az érzés valóban más, nagyon jóóóó.

Hát ennyi volt a történetem.

Helló Mindenkinek!!!

Laci

Template Customizer

Customize and preview in real time

Theming

Layout