20-21 éves koromban kezdődött a szűkület kialakulása. Nagyon lassan, de idővel egyre súlyosbodott a helyzet. Eleinte csak fájt egy picit, amikor hátrahúztam a fitymát. Később be is pirosodott, enyhén be is gyulladt a bőr. Ekkor már 22 voltam. Már annyira rosszul éreztem magam emiatt, hogy hamar fel is kerestem egy urológust.
Mivel ilyen korban állítólag ritkábban alakul ki a szűkület, ezért egyből arra gyanakodott a doki, hogy a vércukorszintemmel lehet a baj. Vettek tőlem vért, minden rendben volt, a vércukorszint is.
Végül is nem derült ki, mi okozhatta ezt a kis galibát. A következő lépés a műtét volt, melyre 2014 augusztusában került rá sor. Ezt megelőzően, az orvos tanácsára kamillázgattam a problémás területet a kialakult gyulladás csökkentése miatt. Sokat nem használt.
A körülmetélést nekem altatásban végezték el. Később tájékoztattak a további teendőkről, a műtét kimeneteléről stb..
Furcsálltam kicsit, de a beavatkozást követően nem voltak fájdalmaim. Később persze jól megdagadt a szerszám, de az pár nap alatt le is ment. Kamilláztam napi 3-szor 10 percig. Szegény nagyon viharverten nézett ki. Idővel persze egyre szebb lett. Felszívódó varratokat kaptam, na, azok elég lassan potyogtak ki. Volt, amelyiket én szedtem ki 3 hét után (semmit sem éreztem). A makk érzékenysége volt a legrosszabb, de kb. 4 hét múlva alkalmazkodott az új viszonyokhoz és nem volt többé ilyen gondom.
Kb. 2 hónap elteltével mertem kipróbálni a maszturbálást. Meglepően simán ment. Ez sem okozott fájdalmat, csak később. Ugyanis, kicsit újra megdagadt. Azt vettem észre, hogy ott jött vissza ez a duzzadás legjobban, ahol a legnagyobb volt a szűkület. Ez ment kb. újabb 1-2 hónapig, minden egyes ,,használat” után. Majd egyszercsak örökre elmúlt. Ettől kezdve éreztem azt, hogy meggyógyultam.
Most, így majdnem 1 év elteltével azt mondom, hogy egyáltalán nem bántam meg a körülmetélést. Nemi élet terén negatív élménnyel nem tudok beszámolni. Sokkal kellemesebb érzés, férfiasabban néz ki, nekem nagyobb lett a makkom is (nem tudom, hogy ez mindenkinél így van-e), higiénikusabb érzés és nem szabad elfelejteni, hogy egy rakás, nemi úton terjedő betegség elkapásától védettebb az ember így. Sőt, a péniszrák kialakulását is jelentősen csökkenti állítólag.
Az egyedüli dolog, amit bánok, hogy nem került sor előbb a körülmetélésre. Így a heg lassabban halványodik el, de ez legyen a legnagyobb gond.
Ami egyedül zavar, hogy Magyarországon tudatlanok az emberek. Idegenkednek sokan a metéltektől. Sok, más országban ez természetes dolognak számít, de nálunk szinte tabu. Nem képesek megérteni, hogy ezt a beavatkozást egészségügyi okokból kifolyólag is elvégzik. Ismerek olyan embert, akinek fitymaszűkülete van több éve, de nem akarja körülmetéltetni magát, mert szerinte, azt csak a zsidók csinálják. De olyat is hallottam már vissza, hogy azt gondolják, hogy a körülmetélést követően, nem lehet használni rendesen a hímvesszőt. (Igen jól elterjedt tévhit.)
Azt hiszem ezzel el is mondtam mindent a hazai hozzáállásról, értelmi szintről… Én támogatom a körülmetélést. Életminőség-javító szerepe van.
A sorstársak beszámolói menüpontban a különböző beavatkozásokon átesettek beszámolói lehet olvasni.
A főoldlon a leggyakoribbi műtéti beavatkozásokat csoportosítotttuk. Alap esetben a legújabb beszámoló jelenik meg legelőbb.
A névra kattintva jelenik meg a beszámoló alapadata.
Adatlap:
Legfontosabb adatok jelennek meg a műtétről.
Amennyiben a felhasználó fogad privát üzeneteket, akkor az üzenő felület linkje is megjelenik.
A felső menüpontban lehet a képeket megtekinteni vagy hozzászólást írni a beszámolóhoz.
Képek:
Képek megtekintési jogosultságát a beszámoló tulajdonosa határozza meg. (Bárki / regisztrált tag)
Hozzászólás:
Csak regisztrált tagok szólhatnak hozzá.
A főadatok között megjelenik a felhasználó Adatlapjának linkje
Amennyiben a felhasználónak több beavatkozása volt, úgy az kikerül infóboxba.
Abban az esetben ha szöveges beszámoló rész nem található, úgy a beszámoló fő adatai sem jelenneg meg, akkor a látogató tájékoztató szöveget kap.
Nem lehetett hozzászólni a beszámolóhoz.
/ LEZÁRT