Adatok
  • Beavatkozás: körülmetélés
  • Ok:orvosi ok
  • Időpont: 2014-02-20 - 30 évesen
  • Orvos: állami
Szöveges beszámoló

Andrásnak hívnak és 30 évesen szántam rá magamat, hogy egészségügyi okból körülmetéljenek, amire 2014. február 20-án került sor.

Enyhe fitymaszűkületem volt, ami abban nyilvánult meg, hogy bár az előbőrt hátra tudtam húzni még merev állapotban is, de szex közben néha apró repedések keletkeztek rajta ott, ahol szemmel is láthatóan a legszűkebb a bőr. Bíztam benne, hogy ez már elegendő ok a metélés egészségügyi szükségességére.

A körülmetélés.hu honlapon keresztül találtam meg druszámat, Andrást, akit 2014. január végén azért kerestem meg, hogy tanácsot kérjek tőle, melyik orvost tudná ajánlani. Nem volt arra módom, hogy magánrendelést kifizessek, ezért egy közintézményben dolgozó, ügyes, tapasztalt orvost akartam felkeresni az ügyben, aki TB alapon elvégezné. András dr. Bánfi Gergelyt ajánlotta, így a műtétet a Semmelweis Egyetem Urológiáján Dr. Bánfi Gergely végezte, akit nagyon szimpatikus és lelkiismeretes dokinak ismertem meg.

A műtét TB által támogatott, annyi, hogy be kell jelentkezni hozzá egy előzetes vizsgálatra, amire a fél nap rámegy, mert rengetegen vannak az urológián. Kb. 3 hétre adott időpontot, szóval nem kell évekig várni. A vizsgálat után elmondott általános tudnivalókat: a műtét után azonnal haza lehet menni, másnap vissza kell menni, hogy levegye a kötést, utána 2-3 hétig ecsetelni Betadinnal, 3 hétig nem lehet szexelni, stb.

A szűkület enyhe volt, többnyire nem okozott gondot szex közben, hátra tudtam húzni az előbőrt, de néha előjött az a probléma, hogy szex után a bőrön apró repedések keletkeztek a fitymámon, és aztán több nap kellett neki, hogy begyógyuljon. Azért sokat vacilláltam a döntésen, hiszen ha lenyisszantják, akkor azt bizony visszacsinálni nem lehet. Többek között az itt található beszámolók is sok támpontot adtak, de mégis volt bennem bizonytalanság, hiszen nem mindenkinél ugyanúgy sülhet el a dolog.

A fityma és a makk a műtét előtt és után
Kérdeztem a dokit, hogy mennyi bőrt fog levágni, nem lesz-e veszélye annak, hogy túl kevés bőr marad, és ez gátolja a merevedést. Azt mondta, hogy teljes körülmetélést fog végezni (féket is leszedi), mert az gyógyul legszebben és problémamentesen. Részleges km-t csak orvosilag indokolt esetben végez és ez nagyon ritka. Megnyugtatott, nem lesz gond a bőr rövidségével, merev állapotban feszes lesz, de nem túlságosan. Így is lett, tudta, mennyit kell leszedni, merevedéskor még egy kicsit mozog rajta a bőr, de kellően feszes. Ez nekem és partneremnek is tetszik így. A közösülésen kívüli ingerlést elsősorban a makkon és a makk alatti árokban lehet elérni síkosítóval vagy benyálazva, és így rendkívül élvezetes, erről majd írok még. A műtét előtt próbáltam többször is egy-egy napra hátrahúzva tartani a fitymámat, de a nap végére mindig beduzzadt a fitymabőr, a makkomon pedig kiszáradt a bőr, ezért aztán mindig visszaengedtem. Ez nem volt túl jó előjel. Azért bíztam benne, hogy metélés után a makkom alkalmazkodni tud majd a megváltozott körülményekhez. Ez így is lett, azóta a makkomon ugyanolyan finom tapintású a bőr, mint azelőtt, csak nincs rajta a fityma, ami nedvesen tartaná, de ennek ellenére nincs kiszáradva, nem hámlik. Egyszóval jó benyomást kelt.

Higiénia
Bőr nélkül a péniszem mindig higiénikus. Ez nekem nagyon bejön, jó az a tudat, hogy bármikor készen állok egy spontán szeretkezésre, nem kell azzal törődnöm, hogy előtte megmossam, tiszta-e (mert az), van-e szaga (mert nincs).

Esztétika
Nekem nagyon tetszik a műtét óta, mind alapállapotban, mind mereven. Az , hogy állandóan kint van a makkom, semmiben nem okoz gondot, és valahányszor ránézek, az az érzésem, hogy a péniszem mindig készen áll a szexre, a bőrnélküliség kiemeli a leghangsúlyosabb, legszebb részét, a makkomat.

A műtét és az utána lévő 2-3 hét
A műtétet ambulánsan végzik, nem kell befeküdni. A doki laza, beszélt közben hozzám, folyamatosan visszajelzést kért, fáj-e, stb. Felfektetett egy műtőasztalra, letakarták a testemet, csak a péló volt kint, lefertőtlenítették és beadták az első Lidokain injekciót a tövébe, ez egy kis szúrás volt, ki lehetett bírni. Várt egy kicsit, és beadta a többit is, amiket már alig éreztem. A műtét alatt bent volt egy medikus is, akinek folyamatosan magyarázta, hogy mit miért csinál, de ez nem volt zavaró. A vágást talán szikével végezte, majd az erek végét elégette, azt hiszem lézerrel, így minimálisra csökkentve a vérzést. A vágásból szinte semmit nem éreztem, ami érzékenyebb volt, az a fék eltávolítása, de az is még bőven a fájdalomküszöbön belül volt. Amikor kész volt az összevarrással, rátekerte a kötést jó szorosan, csak a húgycső vége látszott ki. Felültetett, menni alig bírtam, úgy be voltam állva a Lidokaintól. Fokozatosan ment ki a hatása, a műtét után kb. 2 órával nagyon el kezdett fájni, de ez normális. Fájogatott pár órán keresztül, majd lassan csökkent a fájdalom. A kötés valóban nagyon szoros volt, de azért lehetséges volt a vizelés, a húgycső végén hagyott egy kis nyílást.
Másnap visszamentem, levette a kötést, a szerszám úgy nézett ki, mintha megverték volna szegénykét. Kékeslila foltok, itt-ott véraláfutás, de ez is normális. Laza alsónadrágot hordtam, hogy ne nyomja. A következő napokban azért érzékeny volt az érintésre, alsónadrág dörzsölésre, de nem volt vészes, tudtam dolgozni is mellette. Reggelente, mikor arra keltem, hogy merevedésem van, húzódott a varrat, feszített, rohantam is a vécére, vizelés után alábbhagyott a merevedés és utána jobb lett. Ahogy gyógyult a seb, néha viszketett is, és a varratok kb. 1 hét után elkezdtek elszakadni. Ezek felszívódó, automatikusan kipotyogó varratok. Ahol kiesnek, ott a bőr már összeforrt annyira, hogy ne nyíljon szét. Kb. két hét után egyre több varrat esett ki, de amik bent maradtak még, azoknak a kiálló szála eléggé szúrta a bőrömet, próbáltam úgy tenni a műszert a gatyámban, hogy ne fájjon. Különösen az eltávolított fék varratai voltak érzékenyek.

Műtét utáni fertőtlenítés
Betadin oldattal (nem kenőccsel!) és vattával kell végezni, azonban egy vattapamacs rengeteg Betadint felszív, kb az egész a vattában maradt, ezért én fültisztító pálcikára csepegtettem pár cseppet úgy, hogy jól megszívja magát, és azzal kenegettem. Ezáltal jól be tudtam kenni, és kevés veszett kárba.

A bőr és makk ápolása
Amíg a varratok benne vannak és nem forrt teljesen össze a seb, nem szabad semmi olajos, zsíros szerrel kenni, mert abban baktériumok telepedhetnek meg, ráadásul filmréteget képez, és a Betadin nem jut be a sebbe. Ha már elég gyógyult a seb, nekem ápolásra nagyon bevált: Hidegen sajtolt, finomítatlan kókuszolaj (ne kókuszzsírt vegyünk, mert az finomított és szárítja a bőrt) Hidegen sajtolt, finomítatlan kakaóvaj (ez szobahőmérsékleten kemény darabokban van, fel kell olvasztani használat előtt) Körömvirágolaj (bőrtápláló)

Maszturbálás
Mivel a bőrön sokat már nem lehet húzogatni, így élvezetesebb (tiszta kézzel!) valamilyen síkosítóval bekenni. A hagyományos intim síkosítóknál sokkal jobban beváltak nekem a fent felsorolt olajok, amelyek síkosító hatása is tartósabb és táplálják a bőrt.

Szex
Számomra élvezetesebb fityma nélkül. Azt mondják, a fityma is felel azért, hogy a hüvelyben elég síkosító anyag termelődjön, de a párom semmilyen hüvelyszárazságot nem tapasztalt azóta együttlétkor. A magömlésemet sokkal jobban tudom kontrollálni körülmetélve, hiszen pont a fitymában volt rengeteg olyan érzőideg, ami túlérzékenységet okozhatott. Azelőtt sem mentem el túl hamar, de a műtét óta sokkal nagyobb szabadságot és magabiztosságot ad a szexben az, hogy jobban vissza bírom fogni a magömlést. Azért még így is bőven elég érzékeny a péniszem, a szex élvezetéből ez nem vett el semmit (az első pár alkalommal éreztem talán úgy, hogy nem elég érzékeny, és előfordult, hogy nem tudtam elmenni, de aztán ez elmúlt).

Összességében nem tudok hátrányt említeni a körülmetélésem hosszú távú hatásaival kapcsolatban. A műtét utáni előfordultak kellemetlenségek, fájdalmak, de mindez semmi ahhoz a sok jóhoz képest, amit adott nekem. Életem egyik legjobb döntése volt, és még egyszer köszönöm Bánfi dokinak!

Köszönet Andrásnak a honlapért, amit létrehozott, sokat segít az információ gyűjtésben.

András

Template Customizer

Customize and preview in real time

Theming

Layout