Dr. James Mitchell vagyok, nyugalmazott gyermekgyógyász, s az újszülöttkor és a körülmetélés a szakterületem, és azért jelentkezem, hogy felajánljam ezzel kapcsolatos tanácsaimat és szaktudásomat. Négy fiam és hat fiú unokám van, mind körülmetélt és én is körül vagyok metélve.

A négy évtizedes pályafutásom alatt, naponta átlag egy körülmetélést végeztem, ami ha kiszámítjátok, elég nagy számot tesz ki. Amikor egyetemre jártam, megtanítottak bennünket, hogy kell a Gomco clamp használatával körülmetélést csinálni, és arra utasítottak, hogy úgy kell csinálni, hogy az egész makk szabadon legyen.

Amikor a 60-as évek elején gyakornokként kezdtem dolgozni, a körülmetélés ugyanolyan rutin dolog volt a születésnél, mint a köldökzsinór elvágása. Amint a fiú megszületett, becsavarták egy pokrócba, röviden megmutatták az anyának (az apákat nem engedték be) és elvitték a csecsemő-osztályra. (Igazából, nem hiszem, hogy sok anya tudta egyáltalán, hogy nézhet ki a körülmetéletlen pénisz.) Másnap reggel a nővérek átkocsizták az újszülött fiút, meg a többieket, egy külön erre kijelölt szobába, ahol több más orvossal együtt várakoztunk. Akkoriban olyan sok újszülött volt, hogy egyszerre hármat kellett csinálni, mint a szerelőszalagon, feltenni a szorítót és átmenni a másikhoz. (Biztos vagyok benne, hogy most nem kell leírni az egész folyamatot, de ha valaki kéri, szívesen megteszem.) Amint kész voltunk, bekötöttük a péniszt gézzel, és a nővérek visszatolták a gyerekeket az újszülött-osztályra. Azok, akik azt gondolják, hogy a körülmetélés, mivel a makkot teljesen szabadon hagyja (ahogy kell), az erekció fájdalmas lesz a kevés bőr miatt, nagyon is tévednek. Hagy magyarázzam meg:

A 60-as évek vége felé, amikor kikerültem a gyakornokságból, a praxisba, abbahagytam a kórházi körülmetéléseket és átváltottam arra, hogy csak a saját betegeimnek csinálom, illetve a praxisomban a más orvosoktól származó betegeknek. Átmegyek a kórházba, bármelyik kórházi beteget megnézem, és ha kell, megcsinálom a körülmetélést. Ennek az az előnye, hogy később is, egészen a tizenéves korig, láthattam azokat a fiúkat, akiket én metéltem körül. Az éves vizsgálatkor megnéztem és ellenőriztem, hogy „ott lent” minden rendben van és van-e elég laza bőr. Azt is meg tudtam kérdezni, hogy vannak-e fájdalmaik. Egyiknek sem volt problémája, soha. Az én saját fiaimnak, akiket ugyanígy metéltek körül, sem volt soha problémája.

A saját fiaimat a nyilvánvaló egészségi és rutin megfontolásból metéltettem körül, meg azért, hogy olyanok legyenek mint a papa, de azért is, hogy ne különbözzenek a kortársaiktól, akiknek a nagy többsége szintén körül volt metélve. A gyakornoki időmből 6 hónapot részben a helyi katona-iskolában töltöttem, mint a felvételi bizottság egy tagja. Egy másik orvos és én feleltünk jelentkezők orvosi vizsgálatáért, hogy az adminisztráció tudja, kit kell felvenni és kit kell elutasítani. Az ottani orvos, aki szeniorabb volt, mint én, utasított, hogy minden felveendő jelentkezőnek körülmetéltnek kell lennie, részben egészségi, részben egységességi okokból. Legalábbis ezen az akadémián, úgy gondolták, hogy a fiúk mind egyformán néznek ki a zuhany alatt, kevesebb probléma lesz. (Csak emlékeztetek, hogy ezek a korai 60-as évek voltak.

Természetesen, ez nem volt az akadémia hivatalos politikája, de bárkit, aki nem felelt meg ennek a bizalmas követelménynek, átugrottak, mert olyan sok volt a jelentkező.) Persze, nem volt ez nagy ügy, hiszen az összes fiú egyébként is körül volt metélve. Még csak nem is gondoltam rá, annyira rutinszerű volt: ugyanabban a szobában egyszerre két-három fiút vizsgáltam, akik mind egy sorban álltak, vigyázban. (A szemérem nem volt kérdés.) Pulzust nézni, lélegzést nézni, „belégzés, majd kilégzés”; füleket, szájat megvizsgálni; testtartást megnézni; „gatyát le”, gyors ellenőrzés és szívverés, „köhögjön, kérem”, jöhet a következő. Egyetlen egy fiúra emlékszem, aki fitymával köszöntött, amikor letolta a gatyáját. Le kellett pontozni, és soha nem járt az akadémiára. Biztos voltam benne, hogy a saját fiaimat nem akarom ilyennek kitenni, s ez csak megerősítette a meggyőződésemet.

A 70-es években továbbra is végeztem körülmetéléseket, de a 80-as években az RIC (Routine Infant Circumcision = Rutinszerű Újszülött-kori Körülmetélés) megszűnt, és szülői hozzájárulást kellett kérni. A 60-as és 70-es években, ha jól emlékszem, összesen talán 3 vagy 4 enyhe körülmetélési komplikációt láttam, de csak a 90-es években (’96-ban mentem nyugdíjba) láttam először összetapadásokat és más olyan problémákat, amiket mostanában olyan gyakran jelentenek. Ezt az olyan „próba-baba” körülmetélési eszközök, mint a Plastibell, megjelentésének tudom be, amire minden hülyét meg lehet tanítani egy pár nap alatt, meg a gyulladáskeltő fájdalomcsillapítóknak. Ez a kettő együtt egy rettenetes kombináció. A Plastibell a természeténél fogva lazább körülmetélést eredményez, és egy darab műanyagot is ott hagy a péniszre illesztve, és azok az orvosok, akik használják nem voltak elég jól kiképezve, ami a körülmetéléseket még rosszabbá tette. Az injekcióval beadott fájdalom-csillapító, amely a fityma megduzzadását okozza, a problémát még tovább nehezíti az alulképzett, gyenge eszközt használó operátor számára, hogy jó vágást csináljon. Azt mondom, hogy sokkal jobb olyan módszert használni, mint a Gomco clamp, ami nagyobb pontosságra ad lehetőséget, ne hagy hátra egy harangot, és egy képzettebb operátort kíván (nem úgy, hogy főiskolára kell mennie, hogy megtanulja). Ezt elősegíti, hogy ne legyenek komplikációk, és hogy a makk szabadon legyen, úgy ahogy kell. Én a kezdetektől fogva a Gomco clamp-ot használtam és nem változtattam egész az utolsó esetig, és soha ne volt problémám vele.

Áttérve a tanácsok kérdésére, már nem praktizálok, ezért a tanácsom csak nem hivatalos vélemény, tehát nem kell követni, […] s mert a szülők és a doktor tudják, hogy mi a jó a gyereknek.

* * *

(Reakció Dr James Mitchell üzenetére)

Nagyon érdekes volt a beküldött üzenete. Az USA keleti részén, egy katonai kórházban születtem, 1972-ben. Természetesen a születésemkor körülmetéltek, éppúgy, mint a két öcsémet. Anyám mesélte, hogy ugyanazon napon, mint én, öt fiú született a támaszpont kórházában. Az alsó iskoláimban hárman voltunk fiúk ugyanazzal a születési hellyel és születésnappal. Feltételezem, hogy bennünket is ugyanúgy a ’szerelőszalag’-on metéltek körül, mint amit ön említett. Mióta egyáltalán tudtam a körülmetélésről, azt feltételeztem, hogy én is Gomco-fiú vagyok, ami a születési helyemet és időmet tekintve, logikusnak is látszik. Mindig elgondolkoztam azon, hogy az anyámat egyáltalán megkérdezték-e, hogy akar-e engem körülmetéltetni, vagy hogy egyszerűen a hadsereg a kis péniszeket egyformára vágta. Az én makkom mindig teljesen szabadon volt, de emiatt soha, egy pillanatig sem volt problémám. A baba-kori albumban a születésem után egy pár nappal készült fénykép világosan mutatja a teljesen szabadon levő, vörös makkot. Emlékszem, kisfiú koromban egy orvosi vizsgálaton, amikor a testvéreimet és engem mind megvizsgáltak, akkor nem értettem, de emlékszem, hogy a doktor előrehúzta a bőrt a péniszemen, a makkom felé, és elengedte. A testvéreimnek is ugyanezt csinálta, a heresérv vizsgálat előtt. Visszatekintve, nem tudom, vajon ez szokásos gyakorlat volt-e, megnézni, hogy elég bőrt távolítottak-e el vagy elég maradt-e.

Szerencsés voltam, hogy olyan orvos segített a világra, mint ön.

Mike.

(A fordítások az időközben megszűnt, groups.yahoo.com/group/CircSupport4Parents csoportra küldött hozzászólás alapján készült.)