Körülmetélés a nyugati világban

2018-06-27 08:23:31

A nyugati világban (értve most a fehér ember által benépesített területeket), a körülmetélés tehát egészen a 19. századig csak a súlyos fitymaszűkület kezelésére alkalmazott műtétként, egyébként pedig zsidó vallási szokásként volt ismert. A 19. század az ipar, a technika és a természettudományok fejlődése mellett, az orvostudományok, s közte a közegészségügy és az egészségügyi megelőzés gyors fejlődését is elhozta. Az orvosok felismerték, hogy a betegségeket nemcsak gyógyítani kell, hanem - lehetőleg - meg is kell előzni.

Már a század közepétől több, német, angol és amerikai orvos volt azon a véleményen, hogy a körülmetélést a nemi higiénia elősegítése és a betegségek megelőzése érdekében célszerű – közvetlen orvosi indok nélkül is – elvégezni, lehetőleg minél kisebb korban. Ismeretes, hogy Viktória angol királynő valamennyi fiúgyermekét körülmetélték, s a brit királyi családban ez a szokás szinte mind a mai napig megvan. (Nyílt titok, hogy a walesi herceg, a fiútestvérei, illetve a királyi család többi férfitagja mind körülmetélt, s a néhai walesi hercegné nagy vihart kavart a családban azzal, hogy ellenezte a gyerekei, William és Harry hercegek körülmetélését, bár a fiatal hercegek pár éve megjelent életrajza szerint, mindkét fiú körül van metélve.)
Az újszülött fiúgyermekek körülmetélése gyorsan terjedt az angol nyelvű világban és az akkori Németországban. Amerikában 1870 körül az újszülött fiúgyermekek kb. 10%-t, az 1910-es években már 50%-t körülmetélték! Több jelentős német orvos azt javasolta, hogy a himlő-oltáshoz hasonlóan, törvényben tegyék kötelezővé a körülmetélést. A műtétért természetesen fizetni kellett, s mivel akkoriban sehol sem volt ingyenes orvosi ellátás vagy széles körben hozzáférhető egészség-biztosítás, a körülmetélés inkább a közép- és felső-osztálybeli családokban volt gyakori, s kevésbé a munkáscsaládokban vagy a falusiak körében. (Pl. a császári német hadseregben, a brit vagy az amerikai hadseregben – jogszabályi előírás nélkül is – a tiszteknek illett körülmetéltnek lenni. Ez az USA fegyveres erőinél és –egyes források szerint – a brit fegyveres erőknél is, ma is így van.)
Így a dolog "státusz-szimbólum" is lett, a jobb anyagi helyzetet, a felvilágosultságot és az egészséggel való törődést is jelezte. Egy talán 20 éve készült felmérés szerint, Angliában a bentlakásos magániskolákban tanuló fiúknak kb. 50-60%-a vagy még több körülmetélt, míg az országos átlag kb. 15-20%! Sok ilyen iskola finoman fel is hívja a szülők figyelmét arra, hogy a beiskolázás előtt nyári szünetben végeztessék el a körülmetélést.
Az első, majd a második világháború harctéri tapasztalatai csak tovább erősítették a körülmetélés előnyeivel kapcsolatos meggyőződést. A harctéri körülmények között a katonáknak nem volt módja rendesen tisztálkodni, ami az európai fronton is, de különösen a közel-keleten, majd a második világháborúban az afrikai és a távol-keleti hadszíntéren komoly egészségi problémákat okozott, s sokszor egész hadosztályok váltak harcképtelenné a katonák fitymagyulladása miatt. Ezek után nem csoda, hogy a fronton vagy a frontra indulóban, katonák százezreit metélték körül! Ez a szokás a koreai, majd pedig a vietnámi háborúban is megmaradt: rögtön a bevonulás utáni első orvosi vizsgálaton kiszűrték a körülmetéletlen fiúkat, és rendkívül sürgősen, a kiképző bázison vagy útközben, a hajón megszabadították őket a felesleges bőrtől. (Az Öböl-háború idején sem lehetett másképp!)
1945 után, jórészt a háborús tapasztalatokból kiindulva és a terjedő betegbiztosítás által finanszírozva, az újszülöttek körülmetélése teljesen általános lett (közel 100%) Amerikában, Kanadában (kisebb mértékben a kanadai franciáknál) és Ausztráliában. Ezekben az országokban egészen a 70-80-as évekig az újszülöttek rutinszerű körülmetélése általános és megkérdőjelezhetetlen társadalmi szokás volt, s már egyáltalán nem korlátozódott a tehetősebb vagy iskolázottabb családokra. Az iskolákban a körülmetélt többség kicsúfolta és kirekesztette a metéletlen kisebbséget (gyakori gúnynév az „ant-eater", a hangyász, vagy éppen az elefánt, célzásként a hangyász hosszú orra vagy az elefánt ormánya és a fityma közötti hasonlóságra), s sokan pont az iskolai élmények hatására döntöttek úgy, hogy megszabadulnak a felesleges bőrtől. (Egy életrajza szerint az osztrák születésű és tizenévesként Amerikába költözött Arnold Schwarzenegger is 20 éves kora körül, épp az edzője tanácsára végeztette el a körülmetélést.)
Anglia másfelé indult: 1949-ben megjelent egy cikk egy Dr. Gairdner nevű neves orvos tollából, amely klinikai kutatásokra és orvosi érvekre hivatkozva a körülmetélés ellen foglalt állást. (Azóta kiderült, hogy a hivatkozásai jó esetben tévesek, rosszabb esetben hamisak voltak.) Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) persze kapott az alkalmon és erre a szakértői nyilatkozatra mutogatva, megtagadta a megelőző célú körülmetélés finanszírozását, ami végül is a mai 20-25% körüli körülmetélési arányokhoz vezetett. Nyilván azok a családok, ahol a dolog már 1945 előtt is családi szokás volt, tovább folytatták az újszülöttjeik körülmetélését, de a dolog nem lett olyan általános társadalmi szokás, mint az USA-ban, Ausztráliában vagy Kanadában.
Nyugat-Európa más országaiban 8-10% körül van a körülmetéltek aránya, s lassan de biztosan növekszik, elsősorban az iskolázottabb családokban. Németországban különösen a fiatalok között kezd népszerűvé válni, s Spanyolországban is sok olyan család van, elsősorban Barcelonában és környékén az iskolázott családok, ahol a fiúgyerekek körülmetélése szokásos. A műtét sokkal kevésbé terjedt el a közép-európai katolikus és keleti ortodox országokban, ahol a körülmetéltséget még mindig a zsidósággal azonosították. Az egykori Szovjetunióban tilos volt a vallási okból végzett körülmetélés, de ez a kaukázusi és közép-ázsiai moszlimokat nem zavarta. Érdekes a helyzet Latin-Amerikában: az erős amerikai kulturális befolyás alatt élő Mexikóban és Közép-Amerikában és pl. Brazíliában a városi, középosztálybeli gyerekek – épp úgy, mint USA-beli kortársaik – körül vannak metélve, és a falusiak és a városi szegények gyerekei metéletlenek, míg a spanyol-olasz kultúrájú Argentínában és Chilében nagyon ritka és zsidó szokásnak tartott dolog a körülmetélés.
1960-70-es évek nemcsak a radikális életforma változások iránti igényt hozta meg az USA-ban és másutt is, hanem sokan kérdőjeleztek meg régi, addig vitán felül álló hagyományokat és szokásokat, így pl. a védőoltást, a szülői jogokat és a körülmetélést is.
Így a 1970-es évek elején az ausztrál és kanadai gyermekgyógyászati testületek a rutinszerű újszülött-kori körülmetélés ellen foglaltak állást. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Paediatrics (AAP)) Újszülött-bizottsága 1971-ben kibocsátott egy nyilatkozatot, mely szerint „nincs érvényes orvosi indikációja körülmetélésnek". Ezt 1975-ben „nincs tökéletesen érvényes" kitételre módosították, amely bennemaradt az 1983-as nyilatkozatban, de 1989-ben jelentősen megváltozatták arra, hogy „új bizonyítékok lehetséges orvosi előnyökre utalnak". Azonban 1999-ben kibocsátott Nyilatkozatban, az AAP visszalépett. Noha ebben az irodalom áttekintése akadémiai szempontból gyenge volt, ugyanakkor előnyök hosszú sorát említette. A legnagyobb hiányossága az volt, hogy elmulasztotta kinyilvánítani a nyilvánvalót, ami ha kiegyensúlyozottabb irodalom-szemlét használ, akkor a körülmetélés javasolása lett volna. (Érdekes módon, az AAP munkacsoportjának korábbi elnöke és más szakértők visszautasították az 1999-es nyilatkozatot, mások pedig súlyos kritikát fogalmaztak meg. Nyilvánvaló, hogy a gyermekgyógyászati testületek tudományosan megalapozott és kiegyensúlyozott nyilatkozatainak fényében nehéz a kisebbségi lobbi-csoportoknak a körülmetélés-ellenes álláspontját fenntartani, amelyeknek inkább politikai célja van, mintsem orvosi vagy tudományos.
Az USA-ban - mint minden társadalmi célra - erre is egyesületek, mozgalmak alakultak, s az Internet-korszak beköszöntével a világhálót is telefirkálták a körülmetélés ellenes propaganda-anyagokkal. (A körülmetélés ellenes mozgalmak érveit és az ellenérveket megtalálhatod a „Mítoszok, hazugságok és féligazságok" című anyagban.)
A körülmetéléssel szemben állást foglaló orvosok nézeteinek hatására az USA-ban és a többi hasonló országban némiképp visszaesett a csecsemőkori körülmetélések száma. Ausztráliában elég jelentősen, a közel 90%-ról a 80-as évek után kb. 15-20%-ra. Kanadában az 1980-as évekig az USA-hoz hasonló, 90%-körüli volt a körülmetélés aránya az angol provinciákban és a franciák között is közel 50% volt, ami a nagymértékű bevándorlás és a liberális-baloldali kormányok hatására lecsökkent 50% körüli mértékre. A „régi" kanadai családokban azonban még mindig általános szabály a körülmetéltség.
Közben azonban megnőtt a későbbi gyerekkorban vagy felnőttkorban elvégzett műtétek aránya. Előfordultak olyan esetek is, amikor a körülmetélés ellenes orvosok és ápolók erőszakoskodtak, lelki nyomást akartak kifejteni a körülmetélést kérő anyákra.

A körülmetélés, s különösen pedig a rutinszerű újszülött-kori körülmetélés elleni egyes orvosi állásfoglalások ellenére nagyon is úgy tűnik, hogy azokban az országokban, ahol ez korábban már elterjedt, a szokás nagyon is tartotta magát. Sőt, az amerikai feketék társadalmi-vagyoni emelkedésével egyre inkább átveszik a középosztálybeli szokásokat, így pl. a fiúk rutinszerű körülmetélését is. Az USA-beli - a körülmetélés visszaszorulását mutató - statisztikák ráadásul nem is túl megbízhatóak, mert a kórházaknak nem kötelező feljegyezni minden körülmetélést, így az adatok becslésen alapulnak. Egyesek szerint, legalábbis az USA-ban, csak átalakultak a körülmetélési szokások, mivel az egészséges, probléma-mentes újszülötteket 2-3 nap elteltével elbocsátják a kórházból, a körülmetélés ugyanakkor legkorábban a 3-4-ik napon szokták elvégezni, ezért a műveletre egyre többször nem a kórházban, hanem a gyerekorvos rendelőjében vagy otthon kerül sor. Az arányok csökkenését - elsősorban Kaliforniában és Floridában - a növekvő számú spanyolul beszélő latin amerikai (falusi és szegény) bevándorlók gyerekei elégségesen magyarázzák. Várható, hogy ezeknek a bevándorlóknak a második, harmadik nemzedéke ugyanúgy átveszi a körülmetélést, mint társadalmi kulturális szabályt, mint ahogy a fekete vagy a kelet-ázsiai származású amerikaiak ma már éppúgy körülmetéltetik a gyerekeiket, mint a fehérek.