László

Beavatkozás: körülmetélés / saját elhatározás
Időpont: 2012-03-27 - 25 évesen
Orvos: dr. Bánfi Gergely (Budapest) állami

Alapadatok

László
körülmetélés
saját elhatározás
2012-03-27
25
dr. Bánfi Gergely (Budapest) állami
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Budapesten élek, és 25 éves koromban határoztam el, hogy én is megcsináltatom a körülmetélést. Onnan az ötlet, hogy szerintem kis mértékű szűkületem volt, ezt abból gondoltam, hogy néha a bőr legfelső hámrétege kiszárad és berepedezik, ha napokig nem hidratálom testápolóval (kb. olyan, mint amikor télen kifújja az arcbőrt a hideg szél). Nem zavart a dolog, mereven is hátrament a bőr, még csak nem is szorított, de amikor olvasgattam a dologról, rájöttem, hogy a kiszáradás a kis szűkülettől lehet. A másik ok, hogy kialakult néhány apró szemölcs a fitymán, amire az orvos által felírt készítmény szerintem nem nagyon hatott, inkább egyúttal megszabadulnék az egésztől. Így találtam rá a www.korulmeteles.hu honlapra. Sok hasznos infot olvastam rajta, de vagy elkerülte a figyelmemet, vagy tudatosan nincsenek a műtétre ajánlott orvosok, kórházak feltüntetve. Írtam Andrásnak, a szerkesztőnek, hogy tudna-e ajánlani egy jó dokit, ahol TB pénzből megoldják az ügyet, hogy ne kelljen több tízezret magánorvosra költeni.

András a leírás alapján azt gondolta, hogy orvosilag is indokolt lehet a körülmetélésem, ezért a SE Urológiai Klinika egyik orvosát ajánlotta, dr. Bánfi Gergelyt, akit hamarosan felhívtam, egyeztettünk időpontot és február 25-n bementem hozzá megmutatni. András közben mutatott „referencia-munkákat”, és abból láttam, hogy tényleg nagyon profi. A megbeszélt napon bementem hozzá, megnézte és megbeszéltük, hogy március 27-n megcsinálja a körülmetélést, mert annyira nem volt sürgős, éppen csak kellemetlen volt, de a használatot nem akadályozta.

A kitűzött napon, március 27-n bementem a klinikára. Másfél órát kellett várni, de a műtét hamar megvolt. Nem fájt, és Bánfi dr. nagyon jó fej volt, végigbeszélgettük a műtétet. Utána 4-ig bent voltam megfigyelésen, tehát a dolog egésznapos program volt. Másnapra hívott vissza A seb szépen gyógyult, de persze egy jó pár napig még érzékeny volt. Pár nappal később volt egy nem várt vérzés, amiatt kötöztem egy darabig. Furcsa érzés volt, hogy a makk kint van, még meg kellett szokni. Akkoriban mesélte egy nő-ismerősöm, hogy volt skalpolt pasival és annak érzéketlenebb volt, és ez a probléma kicsit zavart. Andrással is megbeszéltem a dolgot, ő mondta, hogy enyhe fokban csökken az érzékenysége a szabadon levő makknak, de nem mindenkinél, s pl. a korai magömlés is sokszor van a túlérzékeny makktól, amire a körülmetélést kifejezetten ajánlani szokták.

Április 10 körül kiszedtem a varratokat és teljesen jó volt már a dolog. Ki is próbáltam, kézzel is, meg nővel is, mindkettő rendesen működött, de azért még szokni kellett az új állapotot.

Egész nyáron külföldön voltam, így csak szeptemberben küldtem el a beszámolómat és háromhetes, meg öthetes képeimet. Majd fogok még képeket csinálni, és akkor azt is fel lehet tenni a galériára.

Mindenképpen megérte a körülmetélés, tényleg sokkal jobb így, és minden érdeklődőt csak bátorítani tudok. Még sokára lesz aktuális a kérdés, de ha fiam lesz, akkor egész biztos gyerekként körülmetéltetem!

A honlap, s persze András is sokat segített és Bánfi dr. nagyon jó.

Laci

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.