H. Robi

Beavatkozás: körülmetélés / orvosi ok
Időpont: 2009-07-24 - 23 évesen
Orvos: állami

Alapadatok

H. Robi
körülmetélés
orvosi ok
2009-07-24
23
állami
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Először is, nem vallási okból történt a körülmetélésem. Egyszerűen orvosi okból, most is és korábban is többször berepedt a fék, és ezért határoztam el, hogy megcsináltatom a műtétet. Már korábban is felmerült bennem a körülmetélés, mert az ikertestvéremet, Tamást, két évvel ezelőtt, hasonló okból már körülmetélték.
Egyik orvos ismerősöm tanácsára elmentem a kollégájához, aki magánrendelésen fogadott. Elmondtam neki, hogy merevedéskor nehezen húzom a makk mögé a bőrt, és akkor kifehéredik a bőr. Megbeszéltem a dokival egy időpontot, július 24.re a szombathelyi kórházba, ez van legközelebb Zalaegerszeghez, azon kettő közül, amit felajánlott.

Műtét napján reggel 8.00-ra kellett mennem, emlékszem mikor odaértünk akkor fel kellett menni az emeletre és kellett várni a dokira…hát a várakozás elhúzódott, én pedig egyre jobban izgultam. Aztán olyan 10 óra felé már fent voltunk az osztályon és a nővérke adott ilyen egyrészes belebújós ruhát, akkor picit viccelődtem, hogy milyen jó meg minden, megpróbáltam oldani a feszültséget. Megint 10 perc várakozás mászkálás következett és egyszer csak jött a nővér a műtősfiúval és mondták, hogy feküdjek fel az ágyra és megyek a műtőbe.

Mikor betoltak a műtőbe már kezdett hatni a nyugtató, amit kaptam, elnehezedett mindenem, de tisztán emlékszem mindenre.
A műtétről pár szót: 3 ember volt a műtőben, a tologatós fiú, a doki és egy női segéd. Eltakarták az kilátást, hogy még véletlen se lássak semmit, lemosták a farkam Betadinnal, jó hideg volt, és a doki mondta, hogy most be fogja adni az injekciót, kicsit kellemetlen lesz, mondta… Hát, az első szúrás az tényleg az volt, a többi már nem annyira, ezután hallottam hangokat és kérdezte, hogy érzem-e, amit csinál, mert még csak kíváncsi arra, hogy hogyan reagálok. Mondtam neki, hogy nem érzek semmit, és mondta, hogy oké, mert már elkezdte… Mondtam magamban, hogy hehe átvert a doki. Volt egy olyan 10 perces időszak, amikor egyáltalán nem éreztem semmit, de ahogy elkezdte varrni a bőrt, megjegyzem, lehet csak én reagáltam így, de én az összes varrást éreztem, nem kicsit fájt, a doki is mondta, hogy rendellenes, de gyorsan kiment az érzéstelenítő.

Aztán vége lett a műtétnek és visszatoltak a szobába, elvileg ott csak 1 órát kellett volna maradnom, de mivel a dokinak dolga akadt, ezért még délután 1 kor is ott voltam. Jobb is, mert a nyugtató megtette a dolgát és álomba nyomott. Valamivel 1 előtt megjött a doki és megnézte a műszerem, a kötést lecserélte és megjegyezte, hogy szép lett.

Hazamentem és azon a hétvégén már a barátnőmnél voltam. Nem is kell mondanom, hogy akármilyen önmegtartóztatás ide vagy oda, de volt merevedés. Vasárnapra már annyira nagyon nem bírtam a kötést, hogy levettem, elvileg már előző este le lehetett volna venni, de nem akartam barátnőmnél babrálni vele és még kötszerem sem volt. Hát mikor levettem akkor nagyon csúnya látvány fogadott: a makkom alatti varrott rész annyira meg volt duzzadva, mint amekkora a makkom. A dokit egyből felhívtam és mondtam neki, mi van. Nyugtatott, hogy ez normális (Szerintem nem tudta elképzelni, hogy tényleg hogyan is nézett ki…)

Hétfő reggel úgy döntöttem, hogy elmegyek dolgozni. Hát nem volt jó ötlet, még jobban megduzzadt a bőr, és akkor úgy döntöttem, hogy egy hét szabira elmegyek. Itthon borogattam kamillával, ahogy kell, hét végére nem ment le a duzzanat. Következő hétfőn látta a háziorvos és mondta, hogy ennek le kell mennie, de ha nem megy le, akkor vissza kell mennem a dokihoz feltétlenül. Hát szerda reggelig nem ment le. Ezért felhívtam a dokit és időpontot kértem tőle aznapra, sajnos nem tud fogadni, mondja, mert szabadságra megy, de jó mondtam. Akkor én itt maradtam egyedül a farkammal, és úgy döntöttem, hogy elmegyek az itteni kórházba és megnézetem. Felmentem az ambulanciára és bejelentkeztem, de furcsán néztek, mert ugye nem ottani doki műtött, de tisztáztam, hogy az én orvosom szabadságon van, ezért nézzék meg. Jött egy doki és megnézte, megállapította, hogy ödémás duzzanat (ezt eddig is tudtam) és adott rá gyógyszert. Egy hétig kellett szednem, és ha utána sem megy le a duzzanat, akkor megint menjek vissza a dokimhoz. Már nagyon reménykedtem, hogy le fog menni, mert nincs kedvem senkihez rohangálni. Hát csodák csodájára a duzzanat nem ment le!!!! Ahogy korábban is megint felhívtam a dokit és kértem tőle megint időpontot, de ő továbbra is a szabadságát töltötte.

Szerda reggel elmentem a háziorvoshoz és megnézettem vele a műszerem, ő egyből adott beutalót a kórházba és véleménye szerint a doki elkötött műtétkor valamilyen nyirokcsatornát. (Hú de nagyon jó mondom) Ekkor újból visszamentem a kórházba, ahol egy héttel korábban voltam, reménykedve abban,hogy ismét megvizsgál az a doki aki korábban tette. 10 órára odaértem, hozzáteszem, ambuláns rendelés volt, azaz időpont nélkül megvizsgálnak. Hát felvilágosítottak, hogy a doktorok műtenek, és majd 11 körül érnek fel az osztályra. Kevéssel dél előtt jött a doki és kikelve magából mondta, hogy nem fog megvizsgálni, mert erre nincs ideje, merthogy itt osztályos szakrendelés folyik és nem ilyen dolgok (Szép mondhatom) És lementem az SZTK-ba, kaptam a kartonozóban sürgősségi időpontot. Elvileg, mint később kiderült, mert semmilyen időpontot nem kaptam, ugyanis amikor hívták be az embereket, nem tudtak rólam. 1 órára rákerültem, bent egy öreg doktornő várt, megnézte, szétnyomta a duzzanatot és visszahúzta a bőrt a makkra. Hozzátette, hogy mekkora egy pancser férfi kollégái vannak és, hogy ez nem szép körülmetélés, mert az olyan hogy a bőrt sehova nem tudná húzni.

Azóta eltelt pár hét, már jobb, először úgy nézett ki, hogy túl sok bőr maradt meg, és korrekcióra lesz szükség. Most nincs duzzanat, javulgat a varrás is. Örülök neki, hogy megvolt a műtét. Ha még egyszer túl kellene esnem rajta, akkor valószínűleg jobban elmagyaráznám a dokinak, hogy mit értek teljes körülmetélés alatt…. ennyi.

Mindenkit csak buzdítani tudok arra, hogy csináltassa meg, ha esetleg orvosi ok van, rá vagy csak esztétikusabbnak tartja.

Robi

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.