K. Gábor

Beavatkozás: körülmetélés / orvosi ok
Időpont: 2010-09-19 - 21 évesen
Orvos: dr. Fekete Ferenc (Budapest) magán

Alapadatok

K. Gábor
körülmetélés
orvosi ok
2010-09-19
21
dr. Fekete Ferenc (Budapest) magán
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Miért pont az én szerszámomat kell megvágni? Tettem fel a kérdést körülbelül két hónappal ezelőtt. Mikor is kezdődött az egész mizéria velem kapcsolatban? Oh, megvan! Azt hiszem, az első gondokat az első szexuális együttlétemhez köthetem. Előtte is tudtam, hogy valami nincs rendben, mivel a fitymát nehezen tudtam hátrahúzni merev állapotban és egy idő után azt is megtudtam, hogy relatív fitymaszűkületem van, de mivel nem kellett élesben használnom a szerszámot így nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.

Vissza a tényleges problémához.

Szexuális együttléteim során, éreztem, hogy feszült az egykori fitymám, ám önmagában ez nem jelentett gondot számomra, viszont egy kicsit vadabb együttlét során apró berepedezésekre lettem figyelmes, amik kezdetben nem is fájtak, de sajnos a későbbiek során ezek hozták magukkal a kellemetlen fájdalmat!
Kapcsolatom első évében el is mentem urológushoz! Orvos előtt nem vagyok szégyenlős, így nem jelentett gondot bemenni és elmondani a problémámat. Akkor már természetesen nem csak relatív fitymaszűkületről volt szó… Evvel én akkor teljesen tisztában voltam. Illetve nem voltam tisztában, mivel a teljes szűkület megakadályozott a gyors 100%-os tisztálkodásban, ugyanis rendesen így már nem tudtam megmosni a szerszámot… ?
A doktor rendes volt, azonban nem akartam állami korházban elvégeztetni a műtétet, mivel ha valamit eltolnak, azt már nem tudom visszanöveszteni… Irigylem a gőtéket.

Mai napig nem tudom miért, de vártam újabb egy évet. A helyzet drasztikusan nem romlott, viszont a szexuális együttlét után mindig zuhanyoztam, féltem nehogy rosszra forduljanak a dolgok, meg természetesen ne csípjen semmi!

Érdekes módon az önkielégítés nem jelentett gondot, viszont ebben az egy évben néha volt olyan, hogy a szűkület az együttlét rovására ment.

Nem féltem a műtéttől, egyszerűen csak a várt tortúrát akartam elkerülni. Így, két hónappal ezelőtt felhívtam Dr. Fekete Ferencet. Hamar kaptam is időpontot. A váróban pár sorstárssal együtt ültem, de valószínűleg rémesen utálhattak engem, mert míg ők sápadtan ültek, én addig vigyorogtam a váróteremben, mivel tudtam, hogy legyőztem lustaságom esetlegesen hanyagságom.

Vizsgálat előtt beszélgettünk, próbálta oldani bennem a nem létező feszültséget. Vizsgálat után mondta, hogy jöhettem volna előbb is, de megnyugtatott, hogy a sz@rból várat fog építeni. Félreértés ne essék, nem volt groteszk a farkam, de még csak csúnya sem, viszont ha hátrahúzta a fitymát, akkor csak a makk teteje látszott ki. Valamint éreztem, hogy lehet egy minimális gyulladás is a makkomon, de ezt már nem láthattam meg a szűkületi fázisban. A fityma eléggé heges volt. Ezt mondta is Dr. Fekete, hogy ismeretlen eredetű bőrbetegség (így nevezik ezt, de semmi degeneratív elváltozásról nem beszélhetünk)

Ezek után 1 hét múlva sorkerült a műtétre. Gondolom, ez rengeteg embert érdekel, mivel nagyon sokan félnek!

Nekem rosszabb helyeztem volt, mint az átlagos páciensnek, mivel érzéstelenítőt csak a szerszám tövébe kaptam.

INJEKCIÓ? Megnyugtatok mindenkit, nincs szó éles, elviselhetetlen fájdalomról. Inkább nyomásnak nevezném azt az érzést. Kevésbé fájt, mint egy vérvétel, de nem akarok hazudni: Lehet érezni az injekciókat, de messze nem fájdalmas. Szóval egy injekciót kaptam a tövébe, azt hiszem kaptam valahol középre is és a makk tetejébe is.
Aminek nagyon nem örültem, hogy nem volt teljes érzéstelenítés az elején, mivel a makk alá nem tudta Dr. Fekete beadni, de megnyugtatott, hogy nem fogok fájdalmat érezni, amint elkezdi a műtétet és megvágja a bőrt, azonnal fog adni.

Magáról a szituációról:

A műtő egy kisebb barátságos szoba, amint bementem már szólt is a zene (elég hangosan, ami nem zavart, mert beszélgetni tudtunk közben). Egy paravánt húz fel közvetlen a mellkas fölé, így a konkrét műtétből az ember semmit nem lát (sajnos). A műtét kezdeténél mindent előkészített és a lábaim közé kerültek a szerszámok, amin jót derültem.

Az érzéstelenítés:

Érdekes módon mindent érzel DE NEM FÁJ. Ha hozzáért, megfogta stb. lehetett érezni, nem olyan, mint egy fogászati érzéstelenítés. Néha éreztem kis fájdalmat, pláne a fék környékén, de szóltam és azonnal kaptam érzéstelenítőt.
A műtét során még megkaptam, hogy igen eléggé heges a bőr, de megint meg lettem nyugtatva az eredmény felől.
A műtét végeztél felöltöztem és kicsit esetlenül mentem ki a váróba.

A gyógyulás:

Amikor mentem hazafele vártam a fájdalmat, lelkileg felkészültem, hogy szenvedni fogok. Vártam 1 órát.. 2….4….5 és semmi. Hol a fájdalom kérdeztem magamban. Hát az nem jött ? A vizelés érdekes volt, féltem, hogy fájni fog, de igazából nem fájt, csak éppenséggel nem volt irányítható a dolog ? Viszont az esti vizelés fájt, mivel kiszáradt a húgycső! Érdemes bekenni és megoldja a problémát.

Másnap már mentem is dolgozni. Igazából a járást lehet erőltetni, de nem ment tökéletesen. Nem a fájdalom miatt, hanem a súrlódás miatt 2-3 hét alatt maximálisan megszoktam ezt a dolgot.

A kötözés:

Ettől féltem a legjobban, hogy jaj, beleragad, jaj, letépem, jaj, mi lesz vele . Az első kötéscsere, nem viccelek kb. 20-25 percet vett igénybe nálam. Na, az tud fájni.. HA NINCS TECHNIKÁD. A fék résznél volt mindig a legnehezebb. Betadinos oldalt, gézt bele majd rátenni a fékre. Feloldja. A másik jó módszer (és itt nem hallgattam Andrásra).  Neogranormon!
Igenis be kell vele kenni körbe, vastagon akár a makkot is! Nem fog annyira beleragadni és még a gyógyulást is segíti.
A kamillázást én nem alkalmaztam, nem volt hozzá lelkierőm.

Önkielégítés:

Na, hát nálam ez igen hamar bekövetkezett. Konkrétan 1 hét után, ha jól emlékszem. Nem ajánlom senkinek  A makk intenzíven feszült ejakulációnál és ott nem sok hiányzott, hogy összesz@rjam magam.

Első szexuális együttlét:

Mivel kint volt a műtét után 2 héttel külföldön egy hónapig, így 6 hét telt el a műtét után. Nekem az első együttlét kellemetlen volt, mivel még érzékeny volt. De mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert. 

Egyre jobb és jobb lett! Olyannyira, hogy jobb lett az érzés és maga a szex is, mint előtte. Azt mondom 2 hónap után, hogy maximálisan megérte és a teljes gyógyulásnak még mindig nincs vége!
A vágás folyamatosan alakul, változik szépül! A higiéniát már meg sem említem , a barátnőm meg kifejezetten imádja, nem is akar más farkat, csak metéltet!

Remélem tudtam segíteni pár sorstársnak!

Gábor

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.