D. Gábor

Beavatkozás: körülmetélés / orvosi ok
Időpont: 2007-03-23 - 20 évesen
Orvos: állami

Alapadatok

D. Gábor
körülmetélés
orvosi ok
2007-03-23
20
állami
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Előzmény:

Valószínűleg pubertás koromban alakult ki, de csak később jöttem rá, hogy fitymaszűkületem van, melyet csak teljes körülmetéléssel lehetett megoldani. Hál’ Istennek, a műtéten túl estem, s jól vagyok, valamint köszönet Andrásnak, hogy segített abban, hogy néhány kérdésemre válaszolt, amelyek a műtét után merültek fel bennem. 2002 nyarán volt az első barátnőm, akkor még 16 voltam, s éreztem szex közben, hogy nem akar igazán a fityma része hátrahúzódni, de akkor még nem nagyon törődtem vele, mert úgy gondoltam, hogy el fog múlni, meg csak az első alkalom. Akkori barátnőmmel nem is volt valami rendszeres a szexuális életem, így nem foglalkoztatott a dolog, így nem is néztem utána, hogy mi is lehet a probléma. Évekkel később hallottam magát a megnevezést, hogy fitymaszűkület, s utána néztem a dolognak. Ez nem sokkal az előtt volt, hogy bekerültem főiskolára. Isten igazából, amit olvastam még nem fogtam fel teljesen, s úgy voltam vele, hogy hátha elmúlik, mivel azért bőrről van szó, s az képes a tágulásra. Hát tévedtem, s így utólag újra elolvasva ugyanazt a cikket, rá kellet jönnöm, hogy még szerencsém is volt, hogy nem szex közben repedt meg a bőr. Az elhatározásra, hogy túlessek a műtéten akkor jutottam amikor, az utolsó barátnőm elhagyott. Ekkor se azonnal, hanem csak 2-3 hónap múlva, amikor valami miatt el kellet mennem a háziorvoshoz. Ekkor mondtam neki, hogy mi is a helyzet, mondta, hogy meg vizsgálja, feküdjek fel az ágyra. Ott fekszem, az orvos vizsgálja, hát persze, hogy ekkor kell bejönnie a nővérnek, amikor ilyen kiszolgáltatott helyzetben fekszem ott, s még csak oda se kaphatok, hogy eltakarjam. Az orvos közölte, hogy mi van, s hogy ez csak műtéttel lehet megoldani. Írt egy beutalót az urológiára. Elmentem oda, s szerencsém volt, hogy sikerült sorra kerülnöm még 4 óra előtt (ha jól emlékszem ez egy szerda volt) mert így még át tudott telefonálni az egri urológiára, hogy még azon a héten, pénteken fogadjanak már. Azért volt fontos, hogy még azon a héten legyek megműtve, mert a következő héten egy vizsgára kellet csak bemennem, s így a hét többi napján otthon lábadozhattam.

A műtét napja:

A műtétre Egerbe kellett bemennem. 8 órakor kellett jelentkeznem az urológiai osztályon. Ekkor már egy kicsit izgultam a műtét miatt, hiszen még is csak a férfi lét eme nagyszerű adományát kellet műtetni. Addig még nem is nagyon izgatott a dolog, előtte való este nyugodtan aludtam, reggel odafelé úton se volt semmi gond. 8:30-9:00 között valamikor aztán az egyik műtős segéd szólított, hogy menjek vele be egy kórterembe, ahol nyugodtan levetkőzhetek, meg felvehettem egy fehér hálóingszerűséget. Hát elég mókás lehettem benne, mivel egy elég nagy darab srác vagyok, s még ehhez hozzá jön a kb. 195 cm-es magasságom, így hát a ruha mindent takart, csak amit kellett volna, azt nem. Nagy nehezen felvettem, s kb. 20 perc múlva jött megint a segéd, hogy most egy másik ruhát kellene felvenni (oh, yeah), ez egy zöld színű műtős ruha volt, a másik két férfi, aki még ott volt a kórteremben szóval tartott, jó is volt, mert így nem gondoltam a műtétre. (Ha még műtét előtt olvasod, akkor ne felejts el papucsot vinni, ugyan adnak a helyszínen, de azért még is csak más, ha van nálad saját.) Felvettem a zöld ruhát, hát ez legalább nagyobb volt, mint az előző, ebben kellett bemenni a műtőbe. A műtét elején kaptam érzéstelenítőt, de valahogy nem használt igazán, ugyanis végig éreztem minden vágást meg varrást. Úgyhogy még szerencse, hogy levolt kötve a lábam, különben lehet egy kis enyhe orvosi beavatkozást hajtottam volna végre rajta én is, csak én a fogsorát változtattam volna meg. Azért csak túl estem rajta, de életem egyik leghosszabb fél óráját éltem túl. Utána még kaptam időt, hogy lábadozzak, meg hogy még egyszer elmenetel előtt megnézzék, hogy nem vérzek e nagyon, de minden rendben volt.

Most már lassan két hónapja lesz, hogy túl estem rajta, sajnos még nem volt lehetőségem kipróbálni, hogy mit is tud így, de amint lesz rá lehetőségem, megírom a tapasztalataimat ezen a téren is. Ja még egy jó tanács, a műtét előtti este szeretkezz egy nagyot, mert ez az egy hónap eszméletlen hosszú lesz.

Üdv mindenkinek:

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.