N. Áron

Beavatkozás: körülmetélés / orvosi ok
Időpont: 2004 nyara - 19 évesen
Orvos: Dr. Fischer Gábor (Budapest) állami

Alapadatok

N. Áron
körülmetélés
orvosi ok
2004 nyara
19
Dr. Fischer Gábor (Budapest) állami
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

2004 nyarán, talán június elején veszítettem el fitymaszüzességemet. Most, hogy belegondolok, kicsit több mint tíz évvel ezelőtt. Nem semmi. Főleg, hogy mindenre emlékszem: a műtétre, a korábbi problémákra, nehézségekre, az egész procedúrára. Nem mintha szörnyű, vagy megemészthetetlen emlékeket őriznék az egészről, mert nagyon nem, de azért minden élesen bevésődött. Ez viszont normális, legalább is szerintem. Hiszen mégis csak minden férfi büszkeségéről van szó. Csaj, gyerek, karrier, autó, fasz. Top5 férfibüszkeség, nem? Na mindegy.

Következzen a történetem.

Csütörtök, reggel 7.30. Belépek az irgalmasrendiek ajtaján. A kórház szörnyen lepukkant, már utálom. Anyám velem van, ami felettébb vicces. Nem is tudom, utoljára talán 12-13 voltam, amikor elkísért dokihoz, de ez van, megmondtam a szülőknek, hogy ide csaj, vagy haver nem jön velem, kizárólag valamelyikük. Hát, anyám nyert. Leülünk az urológia elé. Félóra várakozás után nyílik az ajtó, „tessék befáradni”. Idős, jó kedélyű, nagyhangú öreg prof (dr. Nemere Gyula) fogad, közrefogva három erős 60-as ápolóval. Remek lenne persze arról beszélni, hogy jó karban lévő 40-esek voltak és, hogy a műtét után segítettek kipróbálni újdonsült fegyverem, de ez egyfelől nem lenne igaz, másfelől pedig utána örültem, hogy egyáltalán meg van a szerszámom, nemhogy vérbő anyukákat elégítsek ki. De visszatérve, tehát beléptem. A prof kéri, hogy vegyem le a nadrágot. Megteszem. Ránéz. 1 perc csend. „Akkor ezt most le kell vágni fiam” – mondja. Azt a kurva élet, gondolom. Teljesen leizzadok. Mondom a prof-nak, hogy itt valami tévedés lesz. Nekem fáj a farkam, meg tény, gyerekkoromban gennyedzett is, sőt, néha a szex is egy tragédia, mert húzódik, dehogy le kell vágni, köszönöm nem. A prof mosolyog és hozzáteszi, látva a liluló-zöldelő-fehéredő fejemet: „fiam, ne majrézzon, és ne legyen idióta, csak a fitymát kell eltávolítani”. Először megnyugodok. Végül is erről már volt szó.

Régen, valamikor 10-15 évvel korábban, amikor először, majd másodszor „feltépték” (értsd: kitágították) a szerszámom, akkor mondta a doki, hogy lehet, hogy fitymátlanítani kellene a kis Áront, mert szűkület szempontjából a kukija nem valami ígéretes. A szülők viszont nem akarták a műtét. Úgy voltak vele, ha akarom, saját döntés alapján, felnőttként megcsinálhatom, de ők nem döntenek helyettem. Utólag szerintem ez korrekt volt a részükről, még úgy is, hogy nem tartozik a legkellemesebb élmények közé a felnőttkori körülmetélés. Nekem elhiheted. De kibírható, simán, és ez fontos!

Tehát az „ítélet” meg van, vágunk, elsőre úgy érzem, hogy nem gond. Ám, amikor a prof azt mondja, hogy, akkor legyek szíves átöltözni, befáradni egy másik rendelőbe, ahol jobban megvizsgál a déli műtétet vezető fiatal orvos, akkor újraindult a zöldülés-fehéredés. Mi van? Délben? És milyen műtét? A prof érzi, hogy ezt nem hagyhatja szó nélkül, de nem szépít semmit. Ha vágunk, 1 hónap múlva minden tökéletes lesz, örökre. Ha nem, az is lehet, de akkor 2-3 éven belül elrákosodhat az egész, olyan szinten előrehaladott a szűkületem. Én választok. Megteszem, azonnal. Vágunk!

7.30-ra tehát megérkeztem a kórházba. 8.00-ra a rendelőben voltam. 12.20-ra pedig már a műtőasztalon feküdtem. Beszarva. Mi lesz velem? Miért van ez? Vajon fájni fog? Vajon tudom majd használni utána? Haverok mit mondanak majd, ha meglátják? Na és a csajok? Rengeteg kérdés. Válasz nincs. De hamarosan minden kiderül, nyugtatom magam. A fiatal orvos (dr. Fischer Gábor) bejön a műtőbe. Odajön hozzám, és azt mondja: „Áron, akkor ahogy megbeszéltünk mindent. Fájni fog, nem tagadom, főleg a négy helyi érzéstelenítés (2 zacskó, 2 farok), de utána 25 perc és vége.” Mosolygok, bólintok, de válaszolni nincs kedvem. Mit is felehetnék? „Persze, nem probléma doki, nyugodtan szurkáld a makkom”. Amúgy megjegyzem, ezerszer inkább ilyen hozzáállás, mint mézesmázosság, meg „jaj, hát semmit nem érzel majd, max. egy szúnyogcsípésnyit”. A műtét maga tényleg kb. 25-30 perc lehetett. Egy minutummal sem több. A fájdalom is helyben volt. Elég erősen. De ez meg adta magát, magamtól is gondoltam, hogy a makkszurkálás nem lesz sétagalopp. De tény az is, hogy kibírható, kis önuralom, fegyelem, meg némi sokkhatás nem árt. Lényeg a lényeg, délután 1-re fitymátlan lettem.

Az azóta eltelt 10 év, leszámítva a műtét utáni kezdetleges kellemetlenségeket (pl. szorítókötésben pisilni, szorítókötésben átvészelni a hajnali merevedéseket, kisebb vérzések, varratszedés), teljes nyugalomban telt a régi-új szerszámommal. (Fischer dr. nagyon szép munkát végzett, semmi felesleges bőrt nem hagyott, mindenkinek tudom ajánlani!) Sőt, a szex például kifejezettebben jobb lett, és ezt a barátnőm is megerősítené, s nem csak azzal, hogy a fityma már nem húzódik kellemetlenül aktus közben. Ráadásul az egésszel nőtt a magabiztosságom, és persze az egészségtudatom is, hiszen tudom, hogy a rák, a gennyedzés, minden egyéb kálvária a múlté. Engem ezek már nem érintenek. Hirdetem is bőszen minden barátnak és ismerősnek, hogy ha szükséges – már pedig sajnos egyre többüknek kell, mert a fitymaszűkület sokunkat érint, akkor is, ha nem reklámozzuk –, nem szabad hezitálni, érdemes belevágni a procedúrába, mert minden kellemetlensége ellenére hosszú távon csak profitálhat belőle az emberfia. Az például számomra nem is kérdés, hogy ha a jövőben fiam születik, egész biztos, hogy a körülmetélést születése után sebtiben elvégeztetem, hogy még az esélyét se adjam meg annak, amin én és még sokunk keresztülment. Nem feltétlenül azért, mert nem kibírható, mert, ahogy írtam, az, teljes mértékben. De úgy vagyok vele, minek megadni a lehetőséget arra, hogy később, esetleg felnőtt fejjel szenvedjen egy olyan dologtól, amitől összességében nem kell. És ebben például, mármint ennek az egésznek a pontos megértésében, ez az oldal hatalmas segítséget nyújt, kár, hogy anno még nem létezett, és mindenhonnan összeollózni voltam kénytelen az enyémhez hasonló sztorikat, folyamatleírásokat, hogy megnyugodjak valamennyire.

Szóval 10 évvel ezelőtt, egy nyári napon, ha hirtelen is, de szerencsére jó döntést hoztam, és ezt soha nem fogom megbánni, ahogy Ti sem fogjátok, ha kell és megteszitek. Sok sikert!

Áron

(2014)

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.


Név: andras
Időpont: 2020-11-03 09:59:48

Áron huszonéves unokaöccsének 2-3 éve volt rövid fék problémája, s Áron szelíd rábeszélésére bevállalta a teljes körülmetélést. Neki is dr Fischer Gábor csinálta, az Irgalmasrendi Kórházban. (Megjegyzem, nekem is ott csinálták, de akkor még állami kórház (ORFI) volt.)