M. István

Beavatkozás: körülmetélés / orvosi ok
Időpont: 2012-09-19 - 32 évesen
Orvos: állami

Alapadatok

M. István
körülmetélés
orvosi ok
2012-09-19
32
állami
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Már gyerekkoromban is fitymaszűkületem volt, amire kaptam is valami tessék-lássék kezelést, de nem sokat ért. Viszont mivel soha semmilyen szexuális felvilágosítás nem kaptam, sőt a nemiség tabu volt a családomban, csak felnőttként ébredtem rá, hogy valami nem stimmel. Sokáig viszont féltem, meg még inkább szégyellős voltam, hogy orvoshoz menjek a gondommal. Mivel barátnőm sosem volt (már van, sőt, időközben menyasszony lett belőle :) ), nem igazán volt akkut a probléma, de ahogy nyáron megismerkedtem a kedvesemmel, nyilván nem akartam, hogy gondjaim legyenek az ágyban.
Augusztus végén mentem el egy SZTK-ba, ahol a meglehetősen morcos orvos adott Betadine-t, beutalót vizelet- és vércukorvizsgálatra, aztán ennyi volt. Az előbbit meg is csináltam, de miután már a vércukorra is vagy három hetet kellett volna várni - vidékre van bejelentve a lakhelyem - inkább gyorsabb megoldást választottam, és bejelentkeztem egy magánklinikára. Nem is kellett sokat várnom,pikk-pakk megvolt a vizsgálat egy hét múlva már a műtét következett.
Hát nem kicsit izgultam a műtét napján, mégiscsak a legérzékenyebb részemet készültek abuzálni. Aztán persze a váróteremben üldögélés volt a legrosszabb. A gyógyszertől, amit előtte beadtak, meglehetősen ellazultam, még kicsit csevegtem is a nővérekkel. A dolog inkább kínos volt mint fájdalmas, az injekció meg nem volt rosszabb, mint amit a fogorvosnál adnak. Csak éppen az ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy a farkát szurkálják. Nem volt szép látvány, amikor az orvos időnként véres gézeket szedett le rólam, a varrás sem volt egy élmény, de gond nélkül kibírtam.
A frissen metélt pénisz látványa viszont borzalmas volt. Egyébként sem vagyok a férfi nemi szervek rajongója, de ez egyszerűen siralmas volt. Viszont a doki azt mondta, teljesen normális, én meg hittem neki. Megkaptam a kötést, hamar mehettem utamra. Még aznap este el is mentem kedvesem egy barátnőjéhez babalátogatóba, és szerintem senki meg nem mondta volna, hogy engem aznap műtöttek. Kicsit égett, de a gyógyszer meg némi pálinka megtette a hatását.
Másnap a kötés levétele már elég sokkoló volt, mert piszkosul vérzett a varrat. Bementem dolgozni, de nagyon fontolgattam, hogy szólok az orvosnak, hogy mi a franc van. Végül egy erősen vérfoltos alsóneművel átvészeltem a napot. Az első napok szörnyűek voltak, főleg a hajnalok, amikor nagyon együtt tudtam érezni a kötözött sonkákkal, de a harmadik napi első csókolózás is kettős érzés volt...
Kamilláztam, kenegettem és türelmetlenül vártam, hogy stabilizálódjon a helyzet. És persze eleinte piszok érzékeny volt a makkom, kb. másfél hét után szoktam csak hozzá a ruházat rendeltetésszerű használatához. A másik nagyon kínos dolog a pisilés volt, jó néhány vécé-körbepisilés után ébredtem csak rá, hogy egy ideig bizony rá kell ülni a kagylóra.
A 12. napon már elég lazák voltak a varratok, én meg türelmetlen, úgyhogy óvatosan levagdostam őket. Aztán idővel már a szerszám látványa is elviselhetőbb lett, a kellemetlen tünetek megszűntek. Nagy segítség volt a lábadozás közben ez az oldal, jó volt tudni, hogy nem egyediek a problémáim. A műtétről egyébként csak a szűk családom, egy jóbarátom és persze a menyasszonyom tud.
Mivel komolyan veszem a vallásosságomat, élesben még nem teszteltem a berendezést, de alighanem tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés lesz. :)
István

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.