G. Gábor

Beavatkozás: körülmetélés / saját elhatározás
Időpont: 2014-02-28 - 37 évesen
Orvos: állami

Alapadatok

G. Gábor
körülmetélés
saját elhatározás
2014-02-28
37
állami
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Először feleségemtől jött az ötlet. Azóta fontolgattam és olvasgattam, hogy hogyan merre és meddig. Többek között ezt az oldalt is átolvastam több külföldi oldallal együtt. Addig nem is volt fogalmam, hogy nem csak vallási ok miatt metélnek körül valakit. Nem is sejtetem hogy ennyi pozitív dologgal jár(hat) ez a döntés.
Egyre jobban érdekelt a dolog, de a hátrahúzott tartás soha nem jött össze, mert nem olyan pénisszel rendelkezem, amin ezt meg lehet tenni (vér pénisz). Többször próbáltam azt, hogy szeretkezés közben odanyúltam és hátrahúzva tartottam, na akkor döntöttem el, hogy körül fogom metéltetni magam.
Hiába határoztam el a dolgot, de az anyagiak nem engedték hogy magánba meg tudjam oldani (kb 120e).
Mígnem egy véletlen baleset folytán a 2013 novemberében, beszakadt a fitymafékem (nem teljesen), akkor több hét gyógyulási idő után is a heg csak nem akart begyógyulni/elmúlni, és minden használattal egyre vastagabb és keményebb lett a heg. Az SZTK-ban javasolták hogy menjek el kórházba, ott 2 perc alatt átvágják az egyébként is elég rövid fitymafékemet.
A XX. kerületben a Jahn Ferenc kórházbanben adták meg Dr. Deér János nevét. Neki feltettem a kérdést, hogy megoldható-e ez körülmetéléssel, azt a választ kaptam hogy igen. Nem kérdezgetett hogy miért, nem akart lebeszélni, de rá sem akart beszélni. (nekem ez nagyon pozitív volt). 1-2 megbeszélés után megadta az időpontot 2014. február 28.
Maga a műtét 1 órás volt. Az első 1-2 injekciót lehet érezni. Utána már csak sejteni lehetett hogy mi csinálnak. Nem láttam és nem is éreztem az egész műtétből semmit. Mindenki nagyon kedves volt és elláttak tanácsokkal. Aznap érdekes módon nem éreztem semmi fájdalmat pedig az érzéstelenítő már a műtét vége felé kezdett kimenni belőle.
Az első napok a műtét után tényleg betyárosak voltak, de megérte és ki lehet bírni(Cataflammal) . Az éjszakákban főleg a merevedések voltak nagyon nehezek, azt nem lehet kivédeni. A szorító kötés levétele után (az orvos tanácsára) nem kellett többször már kötögetni, csak kamillával és Betadinnal mosogatni. Meg volt engedve a tusolás már a 2. naptól, de a fürdés (áztatás) nem.
A varratok 10. napon kezdtek kiesni, meg is ilyedtem hogy ilyen hamar. De onnatól nem volt megállás minden nap 2-3 kiesett, és hogy már nem voltak ott nem is okoztak fájdalmat az éjszakai merevedésnél.
Ez életem egyik legjobb döntése volt! Tényleg igaz, hogy estére nem leszek büdös, pedig a tisztálkodási szokásaim nem változtak. Fürdésnél minidg alaposan megmosta. Minden nap száraz a makkom, megfogva sokkal selymesebb. Nem vastagabb rajta a bőr, nem is érzéketlenebb. Bár lehet, hogy a 3 hónap nem elég hosszú időahhoz, hogy esetleg megvastagodjon a bőr. Nem hámlott le a makkom, semmi baja nem volt.
Magas és feszes körülmetélést kértem/kaptam. Ez a legjobb választás, szerintem: marad elég belső bőr, így jobban érzem a partnerem, nem úgy mint a „sima” km-nél.
A masztizás egy kicsit nehezebb/macerásabb, de síkosítóval frenetikus. Soha nem volt ilyen jó még ha síkosítót is használtam régen, soha, de a műtét után minden megváltozott. A szex sokkal, de sokkal jobb lett, még nem vettem észre hogy tovább bírnám, sőt. Mivel jobban érzek minden mm-t a partnerből. Mind a punciból, mind pedig a szájból, így egyelőre jobban kell koncentrálnom, hogy bírjam. (De szerintem ez változni fog.) Ugye nem gördül vissza a fityma amikor a punciból/szájból húzom ki. Így kifele is érzek mindent, ellentétben a műtét elöttiekkel.
Csak arra tudok gondolni, hogy csak és kizárólag a jobb szex miatt csináltatják meg az emberek, én is azért csináltattam meg!!! (A többi pozitívum csak plusz mellékes jó.) A ruha dörzsölése se zavar, épp ellenkezőleg, kifejezetten tetszik, hogy érzem a ruha “simogatását”. Nem tudok negatívummal beszélni a dologról. És bejött, csak rá tudok beszélni mindenkit, aki gondolkodik rajta, de csak azokat akarom bíztatni!
Ha valakinek kérdése van, írjon.


Gábor

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.