default-logo

P. Péter

Szex közben, többször éreztem, a fitymám kicsit feszül, így ez leginkább az aktus elején kellemetlen érzéssel járt.Még tavasszal találtam rá erre az oldalra, és akkor kezdtem olvasgatni a körülmetélésről. Utána jártam több helyen is és elég pozitív véleményeket olvastam róla,...

G. Gábor

Először feleségemtől jött az ötlet. Azóta fontolgattam és olvasgattam, hogy hogyan merre és meddig. Többek között ezt az oldalt is átolvastam több külföldi oldallal együtt. Addig nem is volt fogalmam, hogy nem csak vallási ok miatt metélnek körül valakit. Nem is sejtetem hogy...

B. Tomi

Előzmények Üdv, egy 22 éves srác vagyok és 2 hónapja estem át a körülmetélésen. Most már mondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, bár eleinte voltak kételyeim, de azok már elmúltak. Lássuk az én történetem. Kicsiként még nem tudtam, hogy bármi gondom lenne, a problémák 12-1...

Gz.

A körülmetélést önként végeztettem el, 50 éves koromban. Nem szeretném, ha nevem és adataim alapján többen rám ismernének, ezért adtam meg csupán azonosítót. Ha valakinek mégis kérdése lenne hozzám, a honlap üzemeltetőjén keresztül felteheti, szívesen válaszolok rá. Előzmények...

D. László

Sziasztok! Mint ahogyan nekem is az oldal segített elég sok mindenben, ezért a többiekhez hasonlóan én is leírom a tapasztalataimat. 2011 őszén kezdett el érdekelni a körülmetéléses dolog. Nézegettem oldalakat, képeket, fórumokat, s egyre jobban az orvosi beavatkozás mellett...

Sz. Bence

Sziasztok! Sz. Bence vagyok. 19 éves leszek. Október 26-án lesz, hogy két éve metéltként élek. Önkéntes vagyok. Sokáig hezitáltam rajta, hogy akarom-e ezt a dolgot, végül egy barátom bíztatott ebben, hogy akarjam, mondván hogy még egy kapocs ahhoz a barátsághoz, amit már...
off

N. István

1985-ben születtem, 2008-ban volt részleges körülmetélésem, melyet 2012-ben még két korrekciós műtét követett. Igazából gyerekkorom óta izgatott a körülmetélés és hogy milyen lehet fityma nélkül élni, de csak annyit tudtam, hogy 1-2 unokatesómnak volt szűkülete, spanyolgallérja...

S. Gábor

Napló – avagy körülmetélésem története Az előzményekhez hozzátartozik, hogy kb. 6-8 éves koromban volt egy fitymaszűkületem, amit sikeresen kitágítottak, csak én közben a falat vakartam a fájdalomtól. Ekkor eléggé megutáltam a fitymámat. 18-19-évesen az Internet terjedésével...

Sz. B.

Ma pont két hónapja, hogy 2013. április 17.-én megcsináltattam a körülmetélést. De ne szaladjunk annyira előre. Nem egy spontán gyors elhatározás volt részemről, több mint 1 éve vagy 1.5 foglalkoztatott a dolog! A családban senkinek se volt tudtommal és nem is támogattak volna....

László

Budapesten élek, és 25 éves koromban határoztam el, hogy én is megcsináltatom a körülmetélést. Onnan az ötlet, hogy szerintem kis mértékű szűkületem volt, ezt abból gondoltam, hogy néha a bőr legfelső hámrétege kiszárad és berepedezik, ha napokig nem hidratálom testápolóval (kb....