Csaba

Beavatkozás: körülmetélés / saját elhatározás
Időpont: 2003-06-16 - 23 évesen
Orvos: dr. Fekete Ferenc (Budapest) állami

Alapadatok

Csaba
körülmetélés
saját elhatározás
2003-06-16
23
dr. Fekete Ferenc (Budapest) állami
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Előzmények

Én teljesen saját elhatározásból vetettem alá magamat a műtétnek. Metélt farkat talán akkor láttam életemben legelőször, amikor édesapám, aki válogatott kosárlabdás volt, elvitt a meccsekre, és egy alkalommal bevitt az öltözőbe a mérkőzés után. Ott megláttam a csapattársait, akik éppen zuhanyozni indultak. Az egyiknek metélt farka volt. Én akkor ezt még nem nagyon értettem, mert még csak ötéves voltam. De emlékszem, hogy nagyon tetszett ahogyan kinézett neki.

 

Legközelebb kamaszként robbant be a téma a tudatomba, amikor elkezdtem érdeklődni a szex iránt, és a haverokkal stikában pornófilmeket néztünk. Az tűnt fel, hogy az amerikai pornófilmekben a pasiknak valahogy más a farka, és ez nekem nagyon tetszik. A haverom homályosított fel, hogy ők körül vannak metélve. Onnantól kezdve állandóan ezen fantáziáltam, és tudatosan az amerikai filmeket kerestem. Illetve azon keseregtem, hogy nekem nem olyan.

 

Egészen az egyetemig kellett várnom, mire összeszedtem a bátorságomat, és 23 évesen elszánjam magamat. Hosszas internetes kutatómunka után találtam rá Dr. Fekete Ferenc magánrendelésére.

Orvosi vizsgálat

Dr. Fekete Ferenccel először emailben vettem fel a kapcsolatot, időpontot egyeztettünk a Szilágyi Erzsébet fasori magánrendelőjébe. Emlékeszem nagyon zavarban voltam a váróban. Ez egy emeleti magánlakásból lett kialakítva. Rajtam kívül ketten várakoztak még, de ők csak receptet jötte felíratni.

 

A doktor úrral nagyon kényszeredett voltam, de azért mindent elmagyaráztam neki, hogyan szeretném. Mindenképpen „magas és feszes“ metélést szerettem volna, mert a filmekben is olyan volt az amerikai pasiknak, és egy fórum olvastam is, hogy akkor marad meg a legtöbb érzékeny belső bőr. Mai napig ez tetszik a legjobban.

 

Aztán a doktor úr adott egy időpontot a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájára, a műtétet az állami alapon végezték el.

Műtét napja

Emlékszem a műtét előtt nagyon izgatott voltam. A doktor úr a lelkemre kötötte, hogy egyek-igyak előtte, nehogy rosszul legyek. És hogy legyen rajtam laza nadrág, ami nem szorít, de olyan alsónadrág, ami tartja a szerszámot és nem himbálózik benne.

A klinikán hosszasan megvárakoztattak. Eredetileg úgy volt, hogy bent kell feküdnöm a műtét után, de végül odajött hozzám egy nővér közölni, hogy ambulánsan végzik a műtétet és hazamegyek.

Műtét leírása

A műtétet helyi érzéstelenítésben végezték. Előtte le kellett vetkőznöm teljesen meztelenre és csak egy zöld kórházi köpeny volt rajtam. Fekete doktor kívül egy doktornő és egy férfi műtőssegéd volt bent. Emlékszem a női jelenlét nagyon feszélyezett, szerintem ez csak férfiakra tartozik.

 

Hanyatt kellett feküdnöm a műtőasztalon, és nem volt szabad fémhez hozzáérnem, mert egy elektromos kauterizáló berendezéssel égették az ereket, amik nagyon véreztek. Deréktájékon egy zöld orvosi kendőt feszítettek ki paravánként, hogy ne lássam, mi történik odalent.

 

Az érzéstelenítés eleinte nagyon kellemetlen volt. Egy csomó lidocain-injekciót kaptam. A doktornő nyugtatott, hogy az első pár után nem fogok érezni semmi. A műtét ott feküdve nagyon hosszúnak tűnt, bár nem tarthatott tovább 30 percnél. A vége felé, az utolsó pár öltésnél viszont kezdett kimenni belőlem az érzéstelenítő, de szerencsére hamar befejezték.

 

Műtét után felültettek megkérdezték nem szédülök-e. Kikísért a betegápoló az vetkőzőbe, ahol visszaöltöztem, majd leültetett egy padra. Ott kb. 20 percet pihentem, és arra gondoltam, végre megtörtént. Aztán a doktor úr behívott az orvosi szobába, ahol lehúzatta a nadrágomat, és még utoljára szemügyre vette a művét. Én akkor láttam először, amolyan nyomókötés volt rajta, és meg volt duzzadva. Ez eléggé felizgatott, mert nagyobbnak látszott mint általában. A doktor úr mondta, hogy a duzzanat pár nap múlva le fog menni.

 

Végül hazaindultam a saját lábamon.

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.