Körülmetélés.hu - F. Tomi körülmetélésének beszámolója

F. Tomi


műtét/beavatkozás: körülmetélés
ok: orvosi ok
20 évesen - 2009-11-04
dr. Bánfi Gergely (Budapest) állami

Sziasztok!

Tomi vagyok, 21 éves budapesti srác, immáron büszke metélt. Bár még tavaly novemberben átestem a műtéten, egészen eddig képtelen voltam megírni a beszámolómat (ki tudja miért..), kaptam is emiatt hideget-meleget Andrástól.

A történet úgy kezdődött, hogy már egészen kicsi koromban fitymaszűkületem volt. Édesapám el is vitt az urológiára, „meggyógyíttatni a kis pisilőmet”. Beléptünk az orvosi szobába, az orvos rám nézett, köszönés helyett csak ennyi jött ki a száján: „Kuki?” Apám helyeselt, én letoltam a gatyámat, felültem a műtőágyra, az orvos hátrahúzta a bőrt, mondván ezzel el van intézve a dolog. Sajnos, mint később kiderült, nem így lett. Talán a lelki-fizikai fájdalom miatt sem érdekelt később a betegség, pedig a fitymaszűkületem továbbra is megmaradt – azt hittem, ennek így kell működnie.

Aztán jöttek az első „próbálkozások”.. 17-18 évesen kezdett fordulni a fejem a csajok után, és ebben az időszakban került sor az első szexuális együttlétekre is. Sajnos nem volt felhőtlen élmény egyik aktus sem – de gondoltam, ez van, ezt kell szeretni…
Húsz éves lettem, mikor elhatároztam magamban, hogy ez így mégsem állapot, valahogy változtatni kell. Elkezdtem blogokat, más internetes oldalakat nézegetni, annak érdekében, hogy mi lehet az ideális megoldás a problémámra. A körülmetéléstől nagyon féltem, sokkal inkább kibékültem volna egy kevésbé fájdalmas megoldással – mondjuk egy „fékelvágással”, vagy hasonlóval. Ekkor jött a képbe Jóvágású Fiú, alias András, a későbbi megmentőm – mindenféle túlzás nélkül. Egy témába vágó blogon ismertem meg, később msn-en részletesen tájékoztatott a lehetőségeimről, valamint elirányított a Semmelweis Klinikára Dr. Bánfi Gergely szakorvoshoz.

Remegő hanggal fel is hívtam másnap a dokit – alig bírtam szavakkal elmondani mi a problémám, min szeretnék változtatni. Ő viszont nagyon kedves és megértő volt, és felajánlotta, hogy még a héten menjek be hozzá egy kivizsgálásra, és akkor többet fogunk tudni, mi lesz a helyes gyógymód.

El is mentem hozzá, még azon a héten, felfeküdtem egy ágyra, majd ránézett, és megállapította, hogy bizony körülmetélésre van szükség – már korábban éreztem, hogy ez lesz belőle, de csak ekkor tudatosult bennem a dolog: műteni fognak! Korábban még nem volt ilyen, ezen a téren is új „kihívást” jelentett a kezelés.

A vizsgálat tavaly tavasszal történt, de csak ősszel került sor a műtétre – sajnos időközben ilyen-olyan okok miatt háromszor kellett áttenni az időpontot. Aztán elérkezett a várva várt nap. A műtét előtt rengeteget kellett várnom: mondta is a doki, hogy hozzak magammal nyugodtan kaját-piát, lehetséges, hogy szükség lesz rá, mivel bármikor becsúszhat neki egy sürgősségi műtét, az én – lássuk be azért jóval kisebb prioritású – műtétem előtt.

Aztán délután három körül (9-re mentem a kórházba) karon ragadott egy ápoló, és bevitt a műtőbe. Felfektetett az ágyra, majd némi várakozás után megjelent a doki és az asszisztense. Nagyon kíméletesek voltak, az érzéstelenítő injekciókat alig éreztem meg, és a műtét közben is csak néhányszor szisszentem fel.

Aztán jött a borzalom: tudom, hogy nem szerencsés ilyet mondani azoknak, akik csak készülnek belevágni hasonló „megmérettetésbe”, de mikor kiment belőlem a fájdalomcsillapító hatása, én átéltem a poklok poklát. Akkora fizikai fájdalmat, mint akkor, még soha nem éreztem – és nem is nagyon szeretnék ezen túl igazából. Még szerencse, hogy bajtársammal, akit szintén aznap műtöttek, ott maradtunk egy rövid műtét utáni kivizsgálásra a kórterem folyosóján. Az orvos még nem volt ott, így megkértem egy nővért – szinte könnyekkel küszködve, hogy adjon nekem valami fájdalomcsillapítót, vagy itt halok meg. Adott is egy injekciót a fenekembe, valamint felajánlották, hogy bent tölthetem az éjszakát. El is fogadtam, úgy éreztem, otthon senki nem tudna szakértő szemmel segíteni, ha ne adjisten megint rám tör a fájdalom. A koszt nem volt a legjobb – meg is kértem a szobatársamat, hogy hozzon be nekem valami mcdonalds-ot, így már tűrhető volt az éjszaka… ?

Másnap reggel hazamentem a kórházból és próbáltam pihentetni a szerszámot – persze nagyon kellemetlen érzés volt, akármihez hozzáért. 1-2 msn-es sorstársam ellátott néhány jó tanáccsal a kezelést illetően, így nem volt nehéz dolgom, pontosan tudtam mennyi idő elteltével milyen kötést, kenőcsöt fogok használni a mielőbbi gyógyulás reményében.

Szerencsére meg is lett az eredménye, 1-2 héten belül az utolsó varratok is kihullottak, majd a varratok is nagyon szép gyógyulásnak indultak. Nagyon boldog voltam, hogy végre megszabadultam attól a tehertől, ami oly sok időn át nehezítette a szexuális életemet, de mára már én is büszkén állíthatom, tagja lettem a Körülmetéltek Klubjának, a teher nincs többé, nincs többé fájdalom – éljen az önfeledt szexelés! 

Ezúton is köszönöm minden hozzátartozómnak (talán egyszer majd ők is elolvassák ezt a szösszenetet) a bátorítást, a segítséget, amit kaptam tőlük, közülük kiemelném Andrást, aki ismeretlenül (ma már szerencsére legkevésbé sem ismeretlenül) nyújtott és nyújt támaszt egészen a tavaly májustól mind a mai napig. Köszönöm mindenkinek!

Tomi



Hozzászólások:


Hozzászólás beküldése: